Idén sem maradunk földcsuszamlás-jellegű változás nélkül az F1-ben, ugyanis a Red Bull bejelentette: Christian Horner két évtized után távozik a Red Bull Racing csapatfőnöki posztjáról és az energiaitalos kontingens kötelékéből is. A fejleményt a mai napon, sajtóközlemény formájában tudatták a nyilvánossággal, hozzátéve, hogy azonnali hatállyal felmentik a feladatai alól.
Horner helyét Laurent Mekies veszi át, aki a Racing Bulls bokszfaláról ül át a Red Bullhoz, az ő pozícióját pedig Alan Permane foglalja el átmenetileg.

Horner a Red Bull Racing fennállásának első és eddigi egyetlen csapatfőnöke, személyesen Dietrich Mateschitz nevezte ki Dr. Helmut Marko javaslatára, amikor az energiaitalos vállalat 2004 novemberében felvásárolta a Jaguar Racing istállót azzal a céllal, hogy saját égisze alatt versenyeztesse az F1-ben. A brit szakember minden idők legfiatalabb szakvezetőjeként lépett hivatalba - ezt a rekordot azóta is tartja -, és pozícióját egészen mostanáig meg tudta tartani.
A leköszönő szakvezető irányítása alatt a Red Bull Racing nyolc egyéni vb-címet nyert (négyet Sebastian Vettel, négyet pedig Max Verstappen révén), hat alkalommal pedig a konstruktőri vb-titulust is sikerült elhódítania.
Horner sokáig a sportág leginkább visszafogottabb karakterei közé tartozott, az emlékezetes 2021-es szezonban viszont egyre inkább előtérbe került, amikor a vb-harc hevében szinte napi szinten konfrontálódott a rivális Mercedest irányító Toto Wolff-fal.
A 2024-es idény újabb fordulatot tartogatott, a csapatfőnök személye körül botrány robbant ki: saját személyi asszisztense „nem megfelelő” viselkedéssel vádolta meg, több alkalommal összetűzésbe került Markóval, Max Verstappen édesapjával, Jos Verstappennel, valamint másokkal is.
Noha a Red Bull thaiföldi többségi tulajdonosai kitartottak Horner mellett, az istállótól olyan kulcsfontosság személyek távoztak, mint például a technikai főguru Adrian Newey, a sportigazgató Jonathan Wheatley és mások.
Noha Verstappen hihetetlen teljesítménnyel megnyerte a 2024-es vb-t, a szezon második felében tisztában látszott a csapat technikai megtorpanása, ami az idei évre egyre inkább kidomborodott. Az eredmények elmaradnak, a Red Bull mostanára egyautós csapattá vált, miközben egyre inkább erősödnek a pletykák, hogy a gárda akár a korona gyémántjának számító Verstappent is elveszítheti.