Ütköztek a McLarenek az F1-es Kanadai Nagydíjon, a futam vége felé Lando Norris ment bele csapattársa, Oscar Piastri autójának hátuljába a páros küzdelme során. A britet meg is büntették az eset miatt, illetve maga is beismerte hibáját és bocsánatot kért csapatától.
A korábbi F1-es világbajnok Jacques Villeneuve viszont most egy érdekes részletre hívta fel a figyelmet – ő Piastri szerepét is kiemelte az ütközésben.

„Könnyű volt rögtön Norrisra mutogatni a McLarenek ütközése után. Túl későn realizálta, hogy Piastri balra mozgott, hiszen ott volt a nyakában. Nem realizálta, Piastri pedig szépen lassan balra húzódott.”
„Nem kéne ezt csinálnia, ez egy kicsit csúnya volt. Biztosan fognak erről beszélni később a csapatnál” – idézi Villeneuve-öt a Speedcafe ausztrál szaklap.
Rosberg: Norris negatív spirálba kerülhet
Egy másik korábbi F1-es világbajnok, Nico Rosberg is megszólalt a McLarenek esetével kapcsolatban. A német arról beszélt, mennyire megterhelő lehet Norris hibája mentálisan.
„Egy idő után ez egy kicsit traumatikussá válik, hiszen belekerülsz egy negatív spirálba. A reputációd azzá válik, hogy mindig hibázol, nem vagy elég jó. És ez elkezd megragadni a fejedben.”
„Én is átéltem már ezt, nagyon sötét dolog, különösen akkor, ha hibázol egy olyat, mint ma. Mindenki látja, ahogy nekimész a csapattársadnak. Nehéz lesz Landónak kijönnie ebből” – mondta a Sky Sports F1-nek a világbajnok.
