Néhány versenyen át kínozta az a csuklófájdalom, amely végül a barcelonai F1-es futamtól való visszalépéséhez vezetett – árulta el a Kanadai Nagydíjon visszatérő Lance Stroll, aki ugyanakkor nem akart részletekbe bocsátkozni a sérülése és az orvosi beavatkozás kapcsán.
Az Aston Martin a Spanyol Nagydíj szombat estéjén közölte váratlanul, hogy Stroll nem áll rajthoz a másnapi futamon, mivel már hetek óta csuklófájdalom kínozza. A pilóta azóta kisebb orvosi beavatkozáson esett át, a Paul Ricard pályán vezethetett is egy korábbi Formula-1-es Astont, a hétvégén pedig Montrealban újra versenyezni fog.

Hazai versenyzőként Stroll is részt vett az FIA csütörtöki sajtótájékoztatóján, ahol természetesen sok kérdést kapott a keze kapcsán – ám ezekre rendre igencsak szűkszavú és kitérő válaszokat adott: „Jó itt lenni, jó hazai pályán, Montrealban versenyezni. A csuklóm jónak érződik.”
„Eléggé biztos vagyok benne, rendben kell lennie” – felelte arra a kérdésre, hogy nem fog-e gondot okozni neki a hétvégén a csuklója. „Néhány héten át zavart: Imolában, Monacóban, és aztán Barcelonában igazán brutális volt a hétvége során. Elvégezték rajtam a procedúrát és vezettem is a héten, és eléggé jól éreztem magam.”
Később egy újabb újságírói kérdésre mindezt elismételte: „Elmondtam már, de elmondom újra: néhány versenyen át fájdalmaim voltak. Úgyhogy alávetettük magunkat a procedúrának, és most már nincsenek fájdalmaim” – fogalmazott Stroll, akinek szavai némi ellentmondásban állnak az Aston hivatalos közleményével, amely az előző hat hetet említette problémásnak, nemcsak az európai tripla fordulót.

Stroll azt is megerősítette, hogy a problémáinak a 2023-as kerékpárbalesetéhez van köze, amely miatt annak idején a tesztidőszakot kellett kihagynia: „Ez csak a korábbi, néhány évvel ezelőtti sérülésem, amely újra elkezdett zavarni, és aztán most megoldottuk.”
Amikor arra kérdeztek rá, hogy a sérüléséhez van-e köze annak, hogy a sajtótájékoztatón végig a zsebében tartotta a jobb kezét, így reflektált a kanadai: „Igen, a jobb az. Egy kicsit, de jól vagyok.”
Stroll azokra a találgatásokra is reagált, miszerint igen ideges volt a szombati időmérőt követően Barcelonában: „Igen, egyértelműen frusztrált voltam: frusztrált voltam a csuklóm és a legutóbbi három verseny miatt Imola óta. Egyszerűen akadályozott a vezetésben. Szóval tudtam, hogy a vasárnap trükkös lesz, valószínűleg lehetetlen, és azon a ponton roppant frusztrált voltam emiatt.”
Miért nem lépett vissza már hamarabb?
Joggal merülhetett fel a kérdés, hogy ha a probléma már hetek és nagydíjak óta jelen volt, miért nem döntöttek hamarabb a visszalépés mellett – hiszen így az Aston Martin nem is tudta helyettesíteni őt. Stroll erre adott egyedül kimerítőbb választ a médiaeseményen:

„Bármilyen sportág sportolójaként mindig próbálod a lehető legjobban legyőzni a fájdalmat és a kellemetlenségeket, hogy jó eredményt érj el a hétvége végén. Küszködtem ebben a helyzetben és igyekeztem túltenni magam rajta, de egyszerűen nem láttam értelmét annak, hogy tovább nyomjam. Úgy éreztem, egyre rosszabb lesz a sérülés, és valami komolyabbat kell tennem vele.”
„Nem igazán akarok részletekbe menni annak kapcsán, mit és hogyan kellett csinálnom, mert ez az orvosi privát szférám és szeretném bizalmasan kezelni. De amit bizonyosan elmondhatok, hogy sokkal jobban érzem magam, várom a versenyhétvégét, mindig különleges itt lenni Montrealban.”
A csütörtöki nap korábbi részében Andy Cowell, az Aston Martin F1-es csapatvezetője is érintette a témát a maga sajtóbeszélgetésén: „Tiszteletben kell tartanunk, hogy minden versenyző rendkívül versengő típus és elit sportoló. És ez azt jelenti, hogy vezetni, versenyezni akarnak, senki sem akar kihagyni egy futamot. De amikor orvosi okokból túl sok lesz valami, akkor meg kell állni, és ez volt a helyzet szombaton Barcelonában.”
Cowell ugyancsak hangsúlyozta, hogy tiszteletben kell tartani a pilóták orvosi magánszféráját, egyúttal azt is aláhúzta, hogy Stroll eltökélt versenyző, és ő volt a legbosszúsabb amiatt, hogy nem tudott rajthoz állni a Spanyol Nagydíjon.