Lance Stroll elárulta: már hónapok óta érezte a kezében és a csuklóban azt a fájdalmat, amely miatt két hete kihagyta a Formula-1-es Spanyol Nagydíj futamát, és amely miatt meg is műtötték a hazai versenyére készülő kanadait.
Az Aston Martin a barcelonai hétvége szombatján közölte, hogy Stroll visszalépett a másnapi futamtól a csuklófájdalmai miatt, amelyek vélhetően a 2023-as kerékpárbalesetére vezethetők vissza, amely miatt annak idején az előszezoni tesztet volt kénytelen kihagyni.
A pilóta sérülésével és távolmaradásával sokféle teória látott napvilágot – például az is, hogy Stroll a Q2-es kiesése utáni dühöngött és akkor sérült meg a keze –, ám ezeket a csapata cáfolta, majd a minap azt is bejelentették, hogy egy kisebb műtét után készen áll a visszatérésre a Kanadai Nagydíjon.
Stroll a Formula1.com hasábjain beszélt részletesebben a problémájáról és a múltkori döntésről: „Néhány hónapja kezdtem el fájdalmat érezni a csuklómban és a kezemben, de folytatni akartam a versenyzést. Ugyanakkor túlzottá vált a kellemetlenség, és úgy döntöttük, hogy orvosi beavatkozást kérünk.”
„Természetesen csalódott voltam, hogy kihagytam a barcelonai futamot, de ez volt akkor a helyes döntés, és alig várom, hogy ezen a hétvégén visszatérhessek a versenyzéshez. A csuklóm rendben van.”
A kanadai pilóta nem felkészületlenül utazik hazai futamára, hiszen néhány napja korábbi autós, azaz TPC-tesztet szervezett neki az Aston Martin, ahol felmérhette a fizikai állapotát:
„Megtehettem néhány kört a Paul Ricard pályán Dél-Franciaországban, mielőtt Kanadába utaztam, úgyhogy visszaültem a volán mögé a versenyhétvége előtt, ami igazán előnyös. Jól éreztem magam a pilótafülkében, szóval most már teljes mértékben a hétvégére fókuszálok.”
„Nagyon várom, hogy a hazai közönségem előtt versenyezhessek Montrealban” – tette hozzá Stroll. „Akár esik, akár süt a nap, a rajongók hangosak és szenvedélyesek a sportunk iránt Kanadában, és igazán sokat számít, amilyen támogatást adnak nekem helyi versenyzőként. Remélhetőleg harcba szállhatunk néhány pontért a hétvégén.”