A Ferrari csapatfőnöke szerint nem voltak túl magasak az elvárások a Scuderiával szemben a Monacói Nagydíj előtt, végül azonban az időmérős második hellyel sem voltak elégedettek.
Az elmúlt versenyhétvégékhez képest kifejezetten jó futamot produkált a Ferrari Monacóban. Charles Leclerc a második helyen futott be Lando Norris mögött, miután nem volt esélye megelőzni a britet a szűk utcákon, Lewis Hamilton pedig az ötödik helyen zárt.
Frederic Vasseur, a maranellóiak csapatfőnöke elmondta, hogy nem voltak magasak az elvárások az istállójával szemben a Miamiban és az Imolában látott gyengélkedésüket követően.

„Az igaz, hogy Imola után nem voltak különösebben magasak az elvárások velünk szemben, mert talán Miami óta szenvedtünk.”
„Miamiban és Imolában elég sok gondunk volt a lassú kanyarokkal, szenvedünk az időmérőn. És Monacóban a lassú kanyarok az időmérőn kulcsfontosságúak. Úgyhogy nem voltak túl magasak az elvárások, amikor Monte-Carlóba érkeztünk.”
„Nem volt túl erős a szezonunk első része. Nem teljesítettünk elég jól az elvárásokhoz képest, ez világos, őszintének kell lennünk magunkkal szemben” – idézi az F1 hivatalos oldala Vasseurt.

A pénteki nap után viszont már bizakodhatott a Scuderia, Leclerc ugyanis remek tempót mutatott a szabadedzéseken, így a szombati időmérőn elért második helyet már csalódásként könyvelték el. A monacói azonban a versenyen a pálya karakterisztikái miatt nem volt képes kivenni a futamgyőzelmet Norris kezei közül.
„Az viszont igaz, hogy a szabadedzések és a Q1 után egészen mások voltak az elvárások, és frusztráltak voltunk a második hellyel. Ma szerintem jó munkát végeztünk. Nehéz volt bármi többre számítani a második helyről rajtolva, esetleg ha valami történt volna az élen, de többet nem várhattunk el ma Charles-tól és a csapattól.”
Hamilton tíz másodpercet vesztett a lekörözöttek mögött
A csapatfőnök Lewis Hamilton futamára is kitért. Beszélt a pilóta versenymérnökével folytatott érdekes rádióüzeneteiről – erről itt írtunk bővebben –, valamint azt is elárulta, hogy Hamilton futamát nagyban megnehezítették a lekörözöttek.
„Majdnem tíz másodpercet veszített, többieknél többet, amikor utolérte a lekörözötteket. Ők tisztában voltak az élen állók közeledtével, de Lewiséval már kevésbé, és ő egyedül is volt. Verstappenhez képest vagy tíz másodperccel többet veszítettünk” – magyarázta Vasseur.