DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

„A biztonsági autóra vártunk” – Horner szerint az előzés lehetetlensége miatt ez volt a legjobb esélyük

Azt is kiemelte, hogy a csapatmunka Monacóban aranyat ért – az összejátszó pilóták Tsunodát is hátráltatták, aki az imolai bukása miatt nem a legfrissebb fejlesztésekkel indulhatott.

Max Verstappen negyedikként zárta a Monacói Nagydíjat, míg Yuki Tsunoda tizenhetedikként. A holland bajnok stratégiája egyértelműen a biztonsági autóra várakozás volt, azonban csak virtuális sárgazászlós fázis történt a versenyen, így nem tudott profitálni a regnáló bajnok. Japán csapattársa pedig szinte az egész versenyét vonatozva töltötte: Christian Horner szerint esélye sem volt előrébb kerülni.

A futamot követően a Formula.hu helyszíni jelenlétében így nyilatkozott az energiaitalosok csapatfőnöke: „Ha összehasonlítjuk a tavalyi versennyel az ideit, amit a leginkább kiemelnék az, hogy idén jó csapatmunkával sokak dolgát meg lehetett nehezíteni. Kockáztattunk ma: mivel a keményekről rajtoltunk, hosszú etapokat terveztünk, bízva a biztonsági autóban vagy egy piros zászlóban. Max sok körön át vezetett, azonban a mostani Monacói Nagydíjon mindenki jól viselkedett. A közepes keverékeken is az utolsó körig mentünk, remélve, hogy történik valami…”



„Yukival pedig pont a fordítottját csináltuk: az első körben úgy tűnt, előnye származhat belőle, azonban olyan lassan mentek előtte azok, akik a feltartásos taktikát használták, hogy semmit sem tudott tenni. Az egész futamot szinte egy szett abronccsal teljesítette – a végén tudott erős köridőket autózni, amikor végre tiszta levegőhöz jutott. Nem volt könnyű helyzetben.”

„Összességében jobb futam volt, mint a tavalyi, de alapvető probléma, hogy itt nem lehet előzni. Bárki tud 3-4 másodperccel lassabb időket teljesíteni, mint a szintidő, mégsem tud senki sem elé kerülni” – fogalmazott a csapatfőnök a futam nehézségeivel kapcsolatban.

A kétkiállásos taktika izgalmai

Arról, hogy a garázson belülről milyen változásokat nyújtott az új szabály bevezetése, így véleményezett Horner: „A korábbi évekhez képest sokkal dinamikusabb volt, hiszen rengeteg opciója van mindenkinek. Azok a csapatok, akinek az autói közel voltak egymáshoz és tudtak párosan dolgozni, ma sokkal jobb helyzetben voltak.”

Liam Lawson feltartásos stratégiáját pedig nem gondolja az egyetlen hátráltató tényezőnek Tsunoda versenyében: „Nem csak Liam volt ezen a taktikán. Carlos, Alex és Antonelli is hasonlóan feltartották – Yuki alapvető problémája az volt, hogy nem sikerült jó helyre kvalifikálnia. A múlt heti bukása miatt kicsit hátrányos helyzetben van, amit Barcelonában is érezni fog – de igyekszünk minél hamarabb a legfrissebb alkatrészeket visszatenni az autójára.”  

A negyedik helyezés és a McLaren erőssége ellenére Horner nem gondolja, hogy ne lenne esélyük a bajnoki címre: „Tudtuk, hogy Monaco nem lesz a legerősebb pályánk. Ezért remélem, hogy Barcelonában Imolához hasonló teljesítményt tudunk nyújtani – ma három pontot odaadtunk a bajnokság első helyezettjének, de játékban vagyunk, 16 versenyhétvége még vár ránk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: