Csapatmunkából jelesre vizsgázott a Racing Bulls két versenyzője a Monacói Nagydíjon: Isack Hadjar az ötödik helyről indulhatott, míg Liam Lawson a kilencedikről – és a kötelező két kiállás miatt az új-zélandi a fél mezőnyt feltartva harcolt ki egy ingyenes kerékcserét a francia újoncnak, amellyel bebiztosította a pontszerzését. Bár ezzel Lawson tizenöt másodperccel lemaradt az előtte haladóktól a nagydíj első harmadában, számára is boldog véget ért a történet: megszerezte idei első pontjait.
A leintést követően Hadjar köszönetét nyilvánította ki Lawson felé az F1TV kamerái előtt: „Tökéletes hétvégém volt! Bár a múlt héten izgalmasabb versenyem volt, nem panaszkodhatom: hibátlanul kiviteleztük a stratégiát, amiben Liam sokat segített – remek volt a csapatmunkánk. Neki is sikerült pontokat szereznie, ezért extrán örülök.”

„Büszke vagyok magamra, hiszen pénteken még nagyon kevés önbizalmam volt, és a harmadik szabadedzés sem volt könnyű. Nem voltam magabiztos az autóban – mégis sikerült ezt megfordítanunk, amiben a csapatnak is nagy szerepe volt. Hálás vagyok nekik.”
A dupla Q3-ba jutás fontossága
Lawson szerint az, hogy mindketten bejutottak a szombati időmérő utolsó szakaszába, megalapozta a mai stratégiát – egyértelmű volt, hogy az előrébb levő autót kell segíteniük: „Volt egy tervünk, amit tökéletesen sikerült kiviteleznünk. Jó helyzetbe hoztuk magunkat azzal, hogy az időmérőn mindketten bejutottunk a Q3-ba – bár jobb helyezést szerettem volna itt elérni. A csapat szempontjából nagyszerű, hogy mindkét autóval pontszerző helyen zártunk.”

„Mindannyian láttuk Senna azon versenyét itt, amikor nem nyomta teljes erőbedobással, és végül kiesett. Amikor nem padlógázzal megyünk, könnyen elkalandoznak a gondolataink – kicsit sem egyszerű. Folyamatosan figyeltem Alexre, aki mögöttem volt, és nagyon sajnáltam, hiszen tavaly is egy VCARB mögé szorult be Monacóban. Összességében sokkal nehezebb volt, mint ahogy gondoltam.”
„Az előrébb levő autónkat priorizáltuk a versenyen. Emiatt csak remélni tudtam, hogy én is jól jövök ki a helyzetből – minden esély meg volt arra, hogy nem szerzek pontot. Az segített rajtunk, hogy Carlos és Alex is hasonló taktikát alkalmaztak.”
A hirtelen tempóváltás a futam végéhez közeledve bár kicsit döcögősebben ment, mint azt az új-zélandi remélte, így sem hibázott Monaco szűk utcáin: „Annyira lehűltek a lassú tempó miatt az abroncsok, hogy kevesebb tapadásom volt, amikor elkezdhettem nyomni. Tiszta levegőn remekül működtek a gumik, de amint egy kicsit visszavettem a tempóból, sokkal másképp viselkedtek. Ilyenkor mindig nagyobb a hibalehetőség.”

„Japán óta nagyobb az önbizalmam. Egy Forma-1-es versenyen sok mindennek össze kell jönnie ahhoz, hogy jó versenye legyen valakinek – és ez végre nálunk is megtörtént.”