DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Russell autót tört, Sainz az élen a gumiteszten

A Pirelli gumitesztjeként funkcionált a mexikói F1-es hétvége második edzése, mely nem mindenkinek alakult simán: Russell balesetet szenvedett, Verstappen motorhibával küzdött.

Az F1-es Mexikóvárosi Nagydíj magyar idő szerint éjféltől rendezett második szabadedzése voltaképpen nem is annyira szabadedzés volt, sokkal inkább egy gumiteszt, melyen a Pirelli 2025-re tervezett lágy abroncsait próbálták ki a versenyzők 90 perc alatt.

Ez csak részben volt igaz Lando Norrisra, Charles Leclerc-re, Guanyu Zhoura, Fernando Alonsóra és Lewis Hamiltonra, azaz arra az öt pilótára, akiknek át kellett adniuk fiataloknak az első edzésen, ők 60 percig teszteltek gumit, s 30 percig valódi szabadedzéses programot teljesíthettek (volna) az előzetes közlés értelmében.

A gumiteszt során a versenyzőknek a Pirelli által megszabott programot kellett futnia, előre meghatározott körszámot kellett teljesíteni előírt üzemanyagszinttel – egy gyorskörös etapot 20, és egy hosszú etapot 100 kilogramm üzemanyaggal.

l-verstappen



Az edzésen két szett abroncsot használtak, egy szett 2024-eset (négy csapat a C4-est, hat pedig a C5-öst) viszonyítási alapként, és egy szettet a 2025-ös prototípusokból: a Mercedes, a Ferrari, az Alpine és a Haas maradt C4-en, míg a C5-ösök közül a Red Bull, a McLaren és a Sauber C5-ös prototípust kapott, a VCARB, az Aston Martin és a Williams pedig az új leglágyabb keveréket, a C6-ost.

Az edzést csak 19-en kezdték meg, Alexander Albon autóját ugyanis nagyon komoly szerelés alá vették az első edzésen történt baleset után, és Max Verstappen is komoly problémákkal szembesült: miután az FP1 motorprobléma miatt rövidebb lett számára, újra és újra vissza kellett térnie a bokszba installációs körök után, mert nem sikerült megoldani a gondokat – végül mindössze négy körrel zárta az edzést.

Másoknál viszont még nagyobb gond támadt: George Russell nagyon csúnya balesetet szenvedett, miután az autója felült egy kerékvetőre, a brit pilóta pedig elvesztette az uralmát felette. A Mercedes rendesen összetört, Russell láthatóan fájdalmakkal küzdött, miután kiszállt a roncsból, az edzés pedig hosszú időre félbeszakadt, ami igen rosszul jött a Pirelli számára.

l-russell (1)

Miután újraindult az edzés, a versenyzők csendben tették a dolgukat az előírt program szerint, a két rövid, gyorskörös etap után következtek a hosszú menetek, melyek során az egy körön is leggyorsabb Carlos Sainz mutatta a legjobb tempót a kísérleti abroncsokon. A leállás miatt átszabták a terveket, így csak az utolsó percekben kerülhettek fel a sárga oldalfalú közepesek az első edzést kihagyó versenyzők autójára.

Ezzel a lehetőséggel Leclerc kivételével mindannyian éltek is, Norris és Alonso gyorskört is futott, a rendhagyó 90 perces edzést pedig Sainz zárta az élen.

Az F1-es Mexikóvárosi Nagydíj második szabadedzésének végeredménye:

1. Carlos Sainz Ferrari 1:17,699   34
2. Oscar Piastri McLaren–Mercedes 1:17,877 +0,178 30
3. Yuki Tsunoda RB–Honda RBPT 1:17,878 +0,179 30
4. Charles Leclerc Ferrari 1:17,887 +0,188 31
5. Lando Norris McLaren–Mercedes 1:17,948 +0,249 36
6. Kevin Magnussen Haas–Ferrari 1:18,239 +0,540 34
7. Lewis Hamilton Mercedes 1:18,279 +0,580 36
8. Valtteri Bottas Sauber–Ferrari 1:18,351 +0,652 32
9. Sergio Perez Red Bull–Honda RBPT 1:18,392 +0,693 32
10. Liam Lawson RB–Honda RBPT 1:18,560 +0,861 29
11. Fernando Alonso Aston Martin–Mercedes 1:18,579 +0,880 35
12. Nico Hülkenberg Haas–Ferrari 1:18,621 +0,922 34
13. Esteban Ocon Alpine–Renault 1:18,656 +0,957 30
14. Lance Stroll Aston Martin–Mercedes 1:18,890 +1,191 34
15. Franco Colapinto Williams–Mercedes 1:18,908 +1,209 30
16. Pierre Gasly Alpine–Renault 1:18,942 +1,243 30
17. Guanyu Zhou Sauber–Ferrari 1:18,980 +1,281 37
18. George Russell Mercedes 1:19,041 +1,342 4
19. Max Verstappen Red Bull–Honda RBPT -   4
20. Alexander Albon Williams-Mercedes -   0

sainz-mexico

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: