DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Hamilton sikertörténetét ismételné meg Antonellivel a Mercedes

Toto Wolff úgy érzi, a 18 éves olasz felkészülten fog megérkezni az F1-be: az inspirációt a távozó versenyzőjének karrierútja jelenti.

A Mercedes saját neveltjével, az idén a Formula-2-ben pallérozódó Andrea Kimi Antonellivel pótolja jövőre a Ferrarihoz átigazoló Lewis Hamiltont. A bejelentésre még a Formula-1-es Olasz Nagydíj hétvégéjén került sor, egy nappal azután, hogy a pénteki első szabadedzésen megejthette a debütálását – amelyen ugyan erősen kezdett, de aztán összetörte a W15-öst.

f1-antonelli-mercedes-monza-3



Antonelli ezzel ritka lehetőséget kap, hiszen egyből egy élcsapatnál mutatkozhat be az F1-ben. Ehhez hasonló esélyt legutóbb talán épp elődje, Hamilton kapott, aki 2007-ben kis híján rögtön újoncként világbajnok is lett a McLarennel.

A Mercedest irányító Toto Wolffot mindenesetre inspirálja a távozó hétszeres világbajnok karrierútja, és hasonlót vinnének véghez Antonellivel is – még ha azóta meg is változtak a viszonyok az F1-ben, hiszen jelenleg aktuális évi versenygéppel gyakorlatilag nem lehet tesztelni, csupán legalább kétéves technikával (a 18 éves olasz pedig vezette is már jócskán a 2021-es és 2022-es Mercedeseket):

„Úgy gondolom, a projekt, ami inkább inspirált, az jobban hasonlít Hamilton pályafutására” – nyilatkozta Wolff az Autosprint hasábjain. „Hamilton fejlődése a junior kategóriákba és aztán a Formula-1-re gyakorolt hatása olyan időben jött, amikor sokkal többet lehetett tesztelni, mint amire most Kiminek lehetősége van.”

f1-antonelli-wolff-mercedes

„Ron [Dennis, a McLaren akkori csapatfőnöke – a szerk.] annak idején azt mondta, hogy Lewisnak könnyedre kell vennie, hogy alkalmazkodjon az F1-hez, már csak azért is, mert Alonso volt ott mellette a McLarennél. Ugyanakkor erre nem került sor, Lewis rögtön versenyképes és sikeres volt.”

„A jelenlegi felkészülés mellett Kimi is be tud ülni az autónkba és versenyképes lehet” – jegyezte meg a Mercedes csapatvezetője. „Ugyanakkor az F1 már másik kávéház, mint volt Hamilton debütálásának idején. Sokkal több dimenziója és oldala van a korábbiakhoz képest.”

„Nagyobb a nyomás, ott a közösségi média, szóval szerintem fontos, hogy mindennel a megfelelő irányba tartsunk, őrizzük meg a prioritásukat, és kerüljük el azt, ami nem lényeges. A cél az, hogy egy új sikertörténetet hozzunk létre, ahogy az Hamiltonnal történt.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: