DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
F1

„Minimum vitás, tisztázni kell” – Leclerc és Verstappen a McLaren szárnyáról

Az ellenfelek is megszólaltak a „mini-DRS” kapcsán: a címvédő az FIA-ra bízza a dolgot, a ferraris viszont jelezte, hogy Vasseurnek keményebb véleménye lehet.

Csütörtökön már az FIA is közleményben reagált arra, hogy Baku után témává vált a McLaren trükkös hajlékony hátsó szárnya, amely nagy tempónál egyfajta „mini-DRS-ként” működik: a Szövetség szerint minden mérésen átmentek az alkatrészek, de tovább vizsgálják az adatokat, hogy szükséges-e akár év közben hozzányúlni az előírásokhoz.

A McLaren pilótái megvédték a megoldást: Oscar Piastri szerint nem ez a csodafegyverük, Lando Norris pedig kifejezetten büszke a wokingiakra amiatt, hogy a szabályok adta kereteken belül a határokat feszegetik.

Az F1-es Szingapúri Nagydíj sajtónapján néhány ellenfél is reagált a látottakra: a legérdekesebb persze a vb-éllovas Max Verstappen véleménye, aki azonban óvatos álláspontra helyezkedett és az FIA-ra bízza a dolgot.

f1-verstappen



„Természetesen elég világos, hogy mozog nagy tempónál. Lehet, hogy okos dolog, talán nem, de végső soron az FIA dolga eldönteni, hogy szabályos-e vagy sem. Természetesen nem Bakuban használták először, hanem más pályákon is.”

„Úgy vélem, fontos, hogy legyen tisztázva” – hangsúlyozta Verstappen. „De nem is csak az első szárnyról van szó, hanem a hátsóról is. Mi engedélyezett? Mennyi elhajlás engedélyezett? Ezeket mind tisztázni kell. Szóval részünkről csak várni kell, és aztán meglátjuk.”

A Red Bull részéről legalábbis a regnáló világbajnok pilótán keresztül tehát egyelőre nem érkezett komolyabb vádaskodás. A Ferrarinál azonban már más lehet a helyzet: Charles Leclerc, aki Szingapúrban újfent utalást tett rá, hogy nem számolt azzal Oscar Piastri előzési kísérleténél, hogy később sokkal nehezebb dolga lesz a visszatámadással, utalást tett rá, hogy a maranellóiak F1-es csapatfőnöke, Frederic Vasseur keményebb álláspontra helyezkedhet:

„Igen, határozottan volt erről egy beszélgetésünk. Szerintem Fred jobban bele fog menni a részletekbe, de amit mondtak nekem, az alapján minimum vitás a dolog. Szóval igen. Ennyiben hagyom, és engedem, hogy Fred kommentálja majd bővebben” – mondta el a monacói, utalva arra, hogy Vasseur részt fog venni a csapatvezetők számára kiírt pénteki FIA-sajtótájékoztatón, amely így mindenképp pikánsnak ígérkezik majd.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: