DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
F1

Húszperces kínos beszélgetés az orvosi központban: Sainz és Perez tisztázták

A két versenyző egyaránt arra jutott, hogy olykor kegyetlen az F1, és Leclerc szenvedését kihasználva mindkettejüknek dobogóra kellett volna állni Bakuban.

Carlos Sainz és Sergio Perez balesetével ért véget néhány napja a Formula-1-es Azerbajdzsáni Nagydíj: az utolsó előtti körben jártunk, amikor a két pilóta ütközött a dobogóért harcolva. A leintést követően Sainz állította, hogy semmi rosszat nem csinált, míg Perez arról beszélt, hogy a spanyol túl gyorsan húzott balra – a felügyelők végül versenybalesetnek látták a történteket.

Néhány nappal később, a Szingapúri Nagydíj csütörtöki médianapján Sainz elárulta, hogy Perezzel még Bakuban, az orvosi központban átbeszélték és tisztázták az esetet:

f1-sainz-perez-crash-1



„Ott ültünk kínosan egymás mellett húsz percig az orvosi központban, mindkettőnkre pulzusmérőt szereltek és ellenőrizték a létfontosságú szerveinket. Egymásra néztük és azt mondtuk: ’haver, mi a franc történt ott?’ És úgy voltunk vele: ’Nem tudom, de eszküszöm, hogy nem csináltam semmi rosszat, Checo. Nem zártam rád, nem csináltam semmit.’. Erről beszélgettünk és próbáltuk kielemezni, mi történt.”

„Aztán hirtelen úgy 20 perc után arra jutottunk: ez a sport néha nagyon szar. Hogy lehetünk most itt, hogyan maradhattunk le a dobogóról? Már megvolt a pódium. Charles haldoklott a kemény gumikon. Valószínűleg mindketten megelőzhettük volna őt. És mindketten ott ültünk és azt kérdeztük: ’hogy a pokolba nem végeztünk a dobogón?’. Érett a dobogó, és a végén még viccelődtünk is ezzel, szóval nincsenek rossz érzések bennünk egymás iránt.”

Sainz történetét erősítette meg Perez is, aki szerint nem számít, ki a hibás: „Amint levettek a sisakjainkat, ráeszméltünk, hogy mindketten elszúrtuk, roppant csalódáskeltő volt így befejezni a versenyt. Az orvosi központban voltunk, ellenőriztek minket, mindketten jól voltunk, és mindketten a lehető leghamarabb távozni akartunk, mert nagyon-nagyon szomorúak voltunk a kimenetel miatt.”

f1-perez-sainz-crash-baku-2

„Már magunk mögött hagytuk, és remélem, mindketten erősen zárhatjuk a szezont. Szerintem csak rosszkor csináltunk rossz megmozdulásokat, és végső soron irreleváns abban a pillanatban, hogy kit kell hibáztatni. Mindketten nulla ponttal zártunk, komoly kárt okoztunk a csapatunknak.”

„Beszélgettünk, és a kár mennyiségére gondoltunk, különösen annak fényében, hogy Charles már nagyon szenvedett, és így a végén a dobogóra állhattunk volna, de nem tettük. De ez már nem releváns, lapozzunk.”

Perez arra a közösségi médiában terjedő onboard felvételre is reagált, amelyen úgy látszik, mintha az ütközés után odament volna Sainzhoz és a sisakjára ütött volna. A Red Bull-os szerint nem ez történt, csak beszélt versenytársához, miközben ő lefelé nézett – és ennek kapcsán megjegyezte, hogy a közösségi média olykor roppant mérgező közeg tud lenni a valótlanságok terjesztésével.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: