DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Ítélet: Perez és Sainz felmentve, a McLaren bírságolva, Verstappen figyelmeztetve

Versenybalesetnek minősítették az F1-es stewardok az 50. körben történt ütközést. A győztes csapat potenciális veszélyhelyzetet teremtett a bokszutcában, ami 5000 euróba került.

Hat versenyzőt is behívtak a stewardok az Azerbajdzsáni Nagydíj után – a McLarent pedig csapatszinten vizsgálták –, köztük az utolsó előtti körben történt baleset két résztvevőjét, Sergio Perezt és Carlos Sainzot. A mexikói úgy érezte, a Ferrari túl gyorsan mozdult a 2-es kanyar kijáratán, a spanyol viszont azzal védekezett, elég helyet hagyott.

A párost helyi idő szerint 15:30-kor hívták be az irodába, az ítélet pedig két órán belül jött meg: az incidenst versenybalesetnek nyilvánították, amelyért egyik fél sem túlnyomórészt felelős, ezért nincsen büntetés.

A stewardok indoklása

A 65-ös sorszámú FIA-dokumentum alapján Sainz elismerte, tudta, hogy Perez mellette van a 2-es kanyar belső oldalán: a távolság a fal felé közeledve egyetlen méter volt köztük. Ettől a ponttól kezdve egyik versenyző sem tett kiszámíthatatlan mozdulatot, mindketten „nagyon semleges” módon kormányoztak.



A stewardok megnézték a versenyzők kanyarvételét az előző körökből: Sainz nagyjából megszokott ívét teljesítette, amely során kis szögben távolodott a jobb kéz felőli faltól. A kijárattól a kontakt pillanatáig nagyjából egy autószélességgel távolodott a faltól. Perez eközben fél autóval távolodott ettől a faltól, azaz párhuzamosabb ívet írt el a jobboldali falhoz képest.

Mivel Sainz haladt előrébb és joga volt teljesíteni saját ívét, közelebb került a részlegesen látott autóhoz. Perez íve sem volt rendkívüli, de a mexikói többet tehetett volna, hogy elkerülje a másik autót, hiszen ő látta jobban Sainzot.

5000 eurós bírság a McLarennek

A konstruktőri vezetést átvevő csapat ügyében szintén megszületett a döntés: nem megengedett időben – azaz nem bokszkiállás során és közvetlenül előtte, valamint utána – személyzet tartózkodott a bokszutcában felszereléssel együtt.

A felügyelők indoklása alapján – áll a 63-as dokumentumban – ezzel potenciálisan nem biztonságos helyzet állt elő, hiszen más istállók bokszkiállásokat hajtottak végre. A sportszabályzat 34.13-as pontját megszegő csapatot 5000 euró bírság megfizetésére kötelezték.

Figyelmeztetést kaptak Verstappenék

Max Verstappent, Nico Hülkenberget, Esteban Ocont és Pierre Gaslyt azért vizsgálták, mert a leintést követően más autókat előztek meg: ez normál esetben nem lenne tilos, de ekkor még érvényben volt a VSC-jelzés, ami akkor is tiltja az előzést, ha a versenyző áthaladt a kockás zászlón – az indoklás szerint azért, mert a versenyző nem tudhatja, beküldtek-e egy mentőt vagy sportbírókat a pályára.

Mivel a szezon során korábban hasonló esetben nem indítottak vizsgálatot a felügyelők, most az a döntés született, hogy a versenyzők figyelmeztetésben részesülnek – de a stewardok kiemelték, legközelebb szigorúbb büntetésre lehet számítani.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: