DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Mellőzi problémás padlólemezét Bakuban a Mercedes

A hétvégi F1-es Azerbajdzsáni Nagydíjon a spái újítás nélkül küldik pályára az autóikat, hogy adatot gyűjtsenek.

Még a nyári szünetet megelőző Formula-1-es Belga Nagydíjon tervezte bevetni új fejlesztési csomagját a Mercedesnek, amelynek egyik fontos eleme egy módosított padlólemez volt. Ám miután a pénteki szabadedzéseken gyenge teljesítményt nyújtottak, szombatra lekerült az újítás a W15-ösről – amellyel aztán George Russell kizárása nélkül kettős győzelmet arattak volna a vasárnapi futamra.

A Mercedes azt tervezte, hogy a pihenőt követő Holland Nagydíj edzésein összehasonlító teszteket végez a korábbi és az új specifikáció között, ám ezt az elképzelést meghiúsította az időjárás, és végül úgy döntöttek Zandvoortban, hogy a frissített változatot használják.

f1-mercedes-monza-1



Ugyanígy határoztak egy héttel később Monzában is, ám sem előzőleg, sem az Olasz Nagydíjon nem nyújtottak olyan teljesítményt, mint a nyári szünet előtti fordulókon, csupán a harmadik-negyedik erőnek tűntek az Ezüst Nyilak.

A csapat szakemberei többször elmondták az elmúlt hetekben, hogy a mért adatok alapján az új padlólemez hozta a várt leszorítóerőt, de elismerték: könnyen lehet, hogy a fejlesztés viszont megbontotta az autó egyensúlyát. Ezt azonban egyelőre még nem tudták határozottan kijelenteni, hiszen Andrew Shovlin vezető pályamérnök szerint a visszaesést okozhatta akár az erőviszonyok pályáról pályára való változása is.

Az Autosport értesülései szerint ugyanakkor a Mercedes most úgy határozott, hogy a hétvégi F1-es Azerbajdzsáni Nagydíjon teljes egészében mellőzi az új padlólemez használatát, hogy adatokat gyűjtsenek arról, hogyan viselkedik anélkül az autó.

Fontos kiemelni, hogy a lap úgy tudja, hogy csak a padlólemezt kukázták a fejlesztési csomagból: annak része volt Spában egy frissített diffúzor, övszárny, első szárny és halo is, ezek pedig Bakuban is felkerülnek a W15-ösre, azaz nem egy az egyben térnek vissza a legutóbb a Magyar Nagydíjon látott korábbi specifikációhoz.

f1-mercedes-monza-2

A pilóták is úgy érzik, a fejlesztések a ludasak

Mint arról már írtunk, Lewis Hamilton a bakui médianapon úgy fogalmazott, hogy „az a megérzése”, hogy a fejlesztések csúszhattak félre a Mercedesnél, azért eshetett vissza a teljesítményük. Amikor csapattársa álláspontjáról kérdezték, George Russell is hasonlóképp gondolkodott:

„A fejlesztés nem jelentett számottevő teljesítményjavulást, és olykor objektíven kell nézni a dolgokat. És hoztunk egy új padlólemezt, a teljesítményünk pedig visszaesett, és ez volt a legfőbb dolog, ami változott. Tudtuk, hogy a fejlesztés nem fogja megváltani a világot, inkább csak egy újabb lépés volt abba az irányba, amelyet követünk.”

„Szóval ha visszatérünk a Spa előtti padlólemez-változathoz, akkor ha minden stimmel, az nem nagy különbség. Olykor jobb az ismert ördöggel kezdeni: azt tudjuk, mit nyújt az a padlólemez, pontosan ismerjük a szükséges beállításokat, és néha egy fejlesztéssel versenyekbe telik ezt kitapasztalni. Úgyhogy igen, talán jó a megérzése.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: