DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő
F1

Newey: „A nacionalista Sky árt Verstappennek”

Nem korrekt a brit sajtó Verstappennel szemben – így érzi Adrian Newey, aki arról is beszélt, hogy nagyon dühös volt Hamiltonra a 2021-es silverstone-i baleset után.

Az Aston Martin-szerződésnek köszönhetően a figyelem középpontjába kerülő Adrian Newey Max Verstappenről, még konkrétabban a 2021-es világbajnoki küzdelemről beszélt a High Performance Podcastnek adott maratoni interjújában. A sztártervező kritikával illette a Sky F1-es közvetítéseit, mivel azok a brit sajtó más képviselőihez hasonlóan túl keményen bánnak a nem brit versenyzőkkel:

newey-miami-4



„Nem vagyok benne biztos, hogy az emberek kívülről teljesen elismerik és megértik Maxot, ahogyan Sebastiannal sem tették” – mondta Newey a Red Bull két világbajnokáról. „Mindketten egyfajta démonizálást szenvednek el ami szerintem nagyon igazságtalan. „Talán ez egy kicsit a brit sajtó miatt is van, hogy őszinte legyek, a Sky befolyása van világszerte hatalmas, mindenfelé nézik őket, de a közvetítésük eléggé nacionalista, és merem állítani, hogy ennek meglehet a hatása.”

A 2021-es szezonban fordulópontot jelentett a Hamilton és Verstappen közötti silverstone-i ütközés, amikortól kezdve a bajnoki harc egyre jobban átalakult háborúvá: „Silverstone után Lewis és Max között nagyon intenzív lett a helyzet, szerintem Maxból nagyon erős érzéseket váltott ki az a baleset” – idézte fel Newey 2021 nyarát.

2021-silverstone

„Silverstone-ba érkezve ő vezette a bajnokságot, aztán kiesett a versenyből, és gyakorlatilag Magyarországon is kiszállt a versenyből, amikor Valtteri nekiment. Persze egyáltalán nem szándékosan, de mégis nekiment, és nagyjából alig szerzett pontot” – mondta, majd hozzátette: „A Mercedesnek a szezon vége felé sikerült sokkal nagyobb tempót kihoznia az autóból. Mindig könnyebb a vadásznak, mint az üldözöttnek, és Max el is kezdett érezni egy kis nyomást.”

Newey elismerte, hogy a szezon hajrájában a végül második helyen zárt interlagosi futamon Verstappen szerencsével került el az ütközést, miután leterelte Hamiltont a pályáról: „Valószínűleg szerencsés volt, hogy nem kapott büntetést a brazíliai manőverért. Szaúd-Arábiában volt egy kis csitt-csatt, am szerintem nem volt egyértelmű, de igazság szerint Max Brazíliában valószínűleg egy kissé szabálytalan volt.”

verstappen-hamilton-2021-saudi

A legproblémásabb mozzanat azonban a silverstone-i ütközés volt Newey szerint, amelyet követően a Red Bull megpróbálta elérni Hamilton büntetésének felülvizsgálatát, miután a brit büntetése ellenére megnyerte a futamot, miközben Verstappen a kórházban kötött ki – a Mercedes azzal vádolta őket, hogy ezzel megpróbálnak ártani Hamilton jó hírnevének.

Newey elismerte, hogy az azóta eltelt időben megváltozott a véleménye az ütközésről. „Akkoriban roppant dühös voltam Lewisra, mert úgy éreztem, hogy szándékos, eltervezett szabálytalanságot követett el. Most visszatekintve úgy gondolom, hogy az egész körben addig a kanyarig tartó kerék a kerék elleni csatában Lewis bevállalt egy lehetőséget, amiről azt hitte, hogy ott van, rosszul ítélte meg, és történt, ami történt.”

hamilton-verstappen-2021

„Szerencsénk volt, hogy Max nem sérült meg súlyosan” – folytatta Newey. „Most már talán jobban értem, hogy mi történt, és valószínűkeg egy kicsit kemény túl kemény voltam akkoriban Lewisszal szemben. Talán ez az egyik jellemzője az F1-nek, hogy nagyon könnyen belesimulsz abba a hozzáállásba, hogy mindenki más az ellenséged.”

Newey azt is elmondta, hogy nagyon aggódtak Verstappenért, aki nemrég elárulta, hogy látásproblémái is voltak a becsapódás után: „Max silverstone-i esete volt az utolsó, amikor arra gondoltunk, hogy jól van-e, súlyosan megsérült-e? Aztán amikor bejelentkezett a rádión, annyira rosszul volt, hogy csak nyögdécselt. És nem tudod, hogy ez mit jelent. Elég csúnya agyrázkódása volt, és egy hétig komoly fájdalmai voltak.”

verstappen-2021

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: