DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. szeptember 13. péntek
F1

Elégedett McLaren-vezérek: ígéretes szezonzárásra számít Brown és Stella

A wokingi alakulat vezetői szerint a fejlesztéseikkel rendkívül erős versenyhétvégéket teljesíthetnek a szezon második felében – Norris domináns győzelme kellemes meglepetés volt.

Első és negyedik helyezés – így zárták a McLaren pilótái a Holland Nagydíjat, melyen Lando Norris favoritként indult a meglepően erős pole-pozíciós körét követően. A wokingi alakulat a Miami Nagydíj óta nem hozott ekkora mértékű módosításokat az MCL38-asra, ám az eddig is bíztató teljesítményt növelni látszik a friss fejlesztési csomag.



A futamot követően Zak Brown csak dicsérni tudta második győzelmét szerző pilótáját a SkySports kamerái előtt: „Elképesztő volt, Lando hibátlanul vezetett, a csapat pedig nagyszerű munkát végzett. Nagy győzelem volt, a leggyorsabb kört is megszereztük, így ma este ünnepelni fogunk – utána pedig készülünk Monzára.”

„Tudtuk, hogy gyorsak leszünk a hétvége folyamán, ezért nem sokkolt a kialakult különbség, csak kellemesen meglepett. Lando kontroll alatt tartotta a versenyt, a fejlesztések pedig egyértelműen működtek. Tovább kell dolgoznunk, hiszen elképesztően szoros a mezőny – nem várhatjuk, hogy minden hétvégén hasonló előnyben legyünk.”

„Egyértelműen gyors az autónk, és van néhány izgalmas újításunk Monzára: készen állunk rá. Ennek ellenére úgy gondolom, a Red Bull gyorsabb lesz azon a pályán” – árulta el a vezérigazgató.

Stella kettős dobogót remélt

A McLaren csapatfőnöke szerint Oscar Piastri is rendelkezett a pódiumhoz szükséges tempóval, ám a forgalom megakadályozta, hogy felérjen: „Az eredmény felülmúlta az elvárásainkat. Tudtuk, hogy jól teljesít az autónk, de a mai nap nagyon pozitív meglepetés volt a tempónkat tekintve. Remek, hogy Lando ennyire domináns győzelmet tudott aratni – ezért is sajnálatos, hogy Oscar forgalomba került, hiszen ő is megérdemelt egy dobogós helyezést, akár Verstappent is megtámadhatta volna.”

„Ígéretes ez a teljesítmény a jövőnkre nézve. Szeretném megragadni a lehetőséget, és megköszönni minden dolgozónak a McLaren csapatánál a munkájukat – elképesztően teljesítenek. Az egész szezon alatt is, de az erre a hétvégére hozott újítások izgalmas és erős pozícióba helyeznek minket a szezon további részére.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: