DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. szeptember 13. péntek
F1

„Norris könnyen eltűnhet az élen” – Wolff jobb eredményre számított

Sokan elhibázták azt, amit Hamilton, Russell pedig hiába kezelte hibátlanul az abroncsokat, mégsem erre az időeredményre számítottak – véli a Mercedes csapatfőnöke.

George Russell egy nagyon erős körrel a negyedik, míg Lewis Hamilton a váratlan Q2-es távozásával a tizenkettedik rajtkockából várhatja a Holland Nagydíj rajtját. A Mercedes az utóbbi négy futamból hármat megnyert – ennek ellenére Zandvoortban gyengébb teljesítményt láthatunk tőlük, melynek Toto Wolff csapatfőnök sem érti a miértjét.

Hamilton vártnál korábbi kieséséről így vélekedett Wolff a SkySports kamerái előtt: „Elképesztően nehéz jó tartományban tartani az abroncsokat. Ha pedig minimálisan is túlmelegszik valamelyik kanyarban, nagyon bonyolult visszahűteni optimális hőmérsékletre – sok más pilótának is ez nehezítette meg a dolgát.”



„Természetesen egyáltalán nem előnyös a Q2-ben kiesni” – nyilatkozta az elért helyezésekről a csapatfőnök.  „De a negyedik hely is jóval hátrébb van annál, amire számítottunk ezen az időmérőn, vagy annál, amit a szabadedzéseken mutattunk a teljesítményünkből.”

„A pole-pozíció reális lett volna George számára, elképesztően jó kört teljesített” – fogalmazott Wolff, amikor Russell eredményéről kérdezték. „Egyszerűen megvan ahhoz a képessége, hogy egy egész körön át tökéletesen kezelje az abroncsokat – így is megérdemelte a helyezését.”

Lando Norris domináns utolsó gyorsköre pedig Wolff szerint egyre enged következtetni: ha ezúttal sikerül megtartania az első helyezést a rajtnál, nem lesz kihívója a fiatal britnek: „Norris hosszú etapja volt a legjobb tegnap. Ha sikerül jól rajtolnia, könnyen eltűnhet az élen.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: