DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

„Reménykedtünk a dupla dobogóban, kezdek mohó lenni!” – Brown

A McLaren elnök-vezérigazgatója szerint bőven volt tempójuk, ám az előzési nehézségek miatt sok időt vesztettek – a kiemelkedő teljesítménnyel pedig egyre több pódiumos helyezésre tart igényt.

FRISSÍTVE: A versenyt követő technikai ellenőrzés során George Russell autóját az előírtnál könnyebbnek találták, ezért kizárták a Belga Nagydíjról. Az idézett nyilatkozat ezt megelőzően született.

Oscar Piastri harmadikként, míg Lando Norris hatodikként zárta a Belga Nagydíjat – pedig a két McLaren Max Verstappennel együtt favoritnak számított a spái hétvégén. Zak Brown elnök-vezérigazgató szerint több is lett volna számukra ebben a futamban, ha nincs ekkora különbség a koszos és a tiszta levegőn autózás között – ám az egymáshoz egyre közelebb kerülő élmezőnyön enélkül is nehéz fogást találni:

„Elképesztő futam volt. Le a kalappal a Mercedes előtt, remek volt a stratégiájuk, George is fantasztikus munkát végzett. A vége kifejezetten izgalmas volt, talán néhány kör még belefért volna… Max is csodálatosan vezetett a közepeseken, ügyesen maga mögött tudta tartani Landót. Összességében jó verseny volt, kicsit közeledtünk pontokban a Red Bullhoz, távolodtunk a Ferraritól, de a Mercedes közeledni tudott hozzánk. Izgalmas lesz a szezon második fele.”



„A pályán elfoglalt pozíció nagyon fontos itt” – felelt Brown arra a kérdésre, hogy számítottak-e dobogós helyezésre. „Oscarnak nem volt gondja, tudott tiszta levegőn is autózni, de a futam első felében ő is sokat volt mások mögé beszorulva, ami kicsit csökkentette a tempóját. Reméltük, hogy mindkét autónkkal felérünk a pódiumra – kezdek mohó lenni!”

Arról pedig, hogy Norris futamát a lehető legoptimálisabban teljesítették-e, így fogalmazott a csapatfőnök: „Még nem vagyok biztos benne, erre majd a megbeszélésünkön fogok rájönni. Nagyon szoros volt a Ferrarival és Max-szal is a csata, így, ha valahol talált volna egy másodpercet, eléjük is kerülhetett volna. Megnézzük, de szerintem mindenki nagyon erős munkát végzett ma.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: