DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Hamilton néha kínosnak érezte a győzelmi ínséget

Az F1-es Brit Nagydíjon aratott diadala után viszont változást érzékelt az energiáiban – igaz, azt nem tudja garantálni, hogy a Hungaroringen is győzni tudnak.

Lewis Hamilton két és fél szezon után győzött ismét a Formula-1-ben a két héttel ezelőtti Brit Nagydíjon, ami értelemszerűen karrierje során a leghosszabb diadal nélküli időszak volt számára. A hétszeres világbajnok az F1-es Magyar Nagydíj sajtónapján is beszélt arról, milyen érzés volt megélni az ínséges időszakot, majd a hazai sikert:

„Szerintem a két győzelem közötti időszakban határozottan voltak olyan pillanatok, amikor úgy éreztem, cserben hagyom az embereket, olykor kínosan is éreztem magam. Úgyhogy nagyon érdekes élmény volt átélni ezt mindazokkal, akik hosszú ideje követnem engem ezen az úton, hiszen közületek is sokan végig itt voltak az idő alatt, amióta versenyzem.”

f1-hamilton-mercedes-silverstone-1



A Mercedes versenyzője megjegyezte: a silverstone-i elsőség emlékeztette rá, mennyi szeretetet kap, és hozzátette: „És remélem, ez egy emlékeztető azoknak, akik velem vannak, hogy még nem végeztem.”

 

Ez jelenthette a fordulatot?

Arra a kérdésre, hogy a Mercedes osztrák és brit győzelmei áttörést jelentenek-e a 2024-es idény hátralévő részére, Hamilton így reflektált: „Úgy vélem, meglátjuk a szezon további részében. Határozottan azt mondanám, hogy a testbeszédem és az energiám megváltozott a múlt héten.”

„Még mindig bizonytalan vagyok annak kapcsán, hogy mi vár ránk, és csak igyekszem a lehető legjobban felkészülni rá. Szerintem végső soron ez megmutatja, hogy bármi lehetséges. Csak tovább kell hajtanod, tovább kell menned. Biztosan lesznek előtted turbulens időszakok, de jó napok is lehetnek.”

f1-hamilton-mercedes-silverstone-2

Hamilton azt is elismerte, hogy a Mercedesnél egészen a spielbergi diadalig nem tudták, elérhetnek-e ilyen eredményeket a W15-össel: „Nem voltunk benne biztosak, hogy eredmények tekintetében oda fogunk-e érni. Nem tudtuk ezen a ponton, hogy győzelmekért fogunk harcolni. Roppant hálásak vagyunk, hogy igen, ez egy nagy-nagy lökést jelent.”

„Nem hiszem, hogy a szellemiség, amely meghatározott minket, bármikor is távozott a csapatból. De ha folyamatosan próbálkozol, de rendre elbuksz, az mindenkinek nehéz.”

„Azt mondanám, vélhetően mindenkit megfiatalított ez a csapatban itt és a gyárban egyaránt, hogy láttuk, mi lehetséges, és hogy a kemény munka elkezd kifizetődni. Hatalmas energiahullámot látunk, amely átitat minket, szóval remélem, ez továbbra is megmutatkozik az eredményeinkben.”

 

Milyen esélyeik lesznek az F1-es Magyar Nagydíjon?

A legutóbbi két futamon aratott győzelem ellenére a tavaly hazánkban pole-t szerző brit pilóta óvatosan fogalmazott a hungaroringi esélyek kapcsán: „Sokkal jobb versenyautónk van tavalyhoz képest, szóval nem tudom, pontosan mennyire leszünk versenyképesek a hétvégén.”

f1-hamilton-mercedes-silverstone-3

„Erősebbek leszünk, mint tavaly, de szerintem így is szoros lesz a riválisaink és köztünk. A Red Bullnak még mindig van némi előnye velünk szemben, de majd úgyis kiderül pénteken. De igen, sokkal jobb a versenytempónk, mint korábban.”

„Nem érzem úgy, hogy ez lenne az igazi próbatétel” – reagált arra a felvetésre, hogy a mogyoródi pályán derülhet ki a Mercedes valódi formája. „Szerintem az összes hétvége az volt a csapaton belüli puszta akaraterő szempontjából. De határozottan nem akarjuk előre elbízni magunkat, ez a fő hozzáállásunk. Lehet, hogy kiderül ezen a hétvégén, hogy a Red Bull még előttünk jár, vagy a McLaren is, ki tudja?”

„Szerintem amit megmutattunk az előző néhány versenyen, hogy az eltökéltség, az igazi koncentráció, valamint a tökéletesség és a fejlődés folyamatos kergetése különbséget jelenthet. Egységesek vagyunk csapatként, és megpróbáljuk jól zárni a szezont.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: