DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. július 9. kedd
F1

A lassú kanyarokban kap ki eddig a Red Bull

Max Verstappen szerint a McLaren szárnyal, dr. Helmut Marko pedig úgy fogalmazott, hogy mindent elveszítenek a lassú kanyarokban. Mennyire van bajban a Red Bull?

Nem zárt jó napot pénteken a Red Bull, bár voltak szép részeredményei az RB20-asnak, de összességében a vártnál rosszabbul birkózik meg a silverstone-i pályával – nem esélytelen a csapat, de nem is számít jelenleg fő esélyesnek a hétvége folytatására.

„Túl sokat veszítünk a lassú kanyarokban, főleg az egyes szektorban, ahol majdnem három tizedet. Az első szabadedzésen és a hosszú etapokon sem néztünk ki jól. Így is jók vagyunk, de nem hozzuk Norris szintjét” – mondta kendőzetlenül dr. Helmut Marko.

f1-redbull-verstappen-silverstone



„Sok mindent kell megoldanunk, viszont az időjárás szombatra és vasárnapra sem ígérkezik jónak, szóval a megfelelő kompromisszum lesz a lényeg. Érdekes döntéseket lehet meghozni a beállítások kapcsán, de az világos, hogy az első és a második edzés között nem jó irányba haladtunk, mert rosszabbá váltunk. Még a harmadik szektorban is mindent elveszítünk a lassú kanyarokban” – magyarázta.

„Az autó túl sokat csúszkál, de szerintem inkább mechanikai okokból. A különbség azért nem hat tizedmásodperc, de Norris mögött vagyunk. Meglátjuk, hogy meg tudjuk-e tartani a megfelelő egyensúlyt a gyors kanyarokban úgy, hogy ne veszítsünk ilyen sokat a lassúakban” – tette hozzá.

 

Verstappen: Dolgoznunk kell

A világbajnok csak a hetedik helyen zárta a második szabadedzést, bár a lágygumis gyorskörei közül az elsőt még nagyon korán futotta, a másodikba pedig belehibázott, így nem tudta befejezni.

„Kicsit túlfeszítettem, így megszakítottam a kört, de simán csak sok volt egy kicsit. A lágy gumikon nem volt igazán jó az autó. A közepeseken a második szabadedzés jobbnak érződött, de kipróbáltunk pár dolgot az autóval is. Szóval van még min dolgoznunk” – mondta a holland.

„Ki kell elemeznünk, hogy mit csinálhatunk jobban holnap, az megmutatja majd, hogy melyik a helyes irány. Valószínűleg esni fog, szóval ezt is számításba kell venni. Nagyon szoros csatát várok, de azt hiszem, hogy a McLaren ahogy tavaly, úgy most is szárnyal itt” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: