DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Vasseur nem látja negatívan a Ferrari problémáit

A Scuderia F1-es csapatfőnöke úgy érzi, több is lehet bennük, mint amit például legutóbb az Osztrák Nagydíjon mutattak.

A 2024-es szezont még egyértelműen a Red Bull első számú üldözőjeként kezdte a Ferrari a Formula-1-ben, mostanra azonban az energiaitalosok mellett a McLaren, sőt a legutóbbi néhány futamon már a Mercedes is eléjük került, így visszacsúsztak az erősorrend negyedik helyére.

Carlos Sainz Barcelonában és a Red Bull Ringen is arról beszélt, hogy visszatért a gyors kanyarokban a pattogás az SF-24-esnél, és az Osztrák Nagydíjat követően a csapattárs Charles Leclerc is elismerte, hogy vannak korlátjai a Scuderia fejlesztéseinek – igaz, továbbra is úgy érzi, hogy az adatok alapján előrelépést jelentenek az újításaik.

f1-ferrari-osztrak



A pilótákhoz hasonlóan a csapatvezető, Frederic Vasseur is igyekszik optimistán szemlélni a jelenlegi nehezebb helyzetüket – szavait a Motorsport.com portál idézi:

„Nagy szó az, hogy ’probléma’. Az időmérőn a 3-as kanyarhoz érkezve még előnyben voltunk Norrisszal szemben. Ez azt jelenti, hogy ha lebontjuk a kört – és tudom, hogy be kell fejeznünk a kört –, akkor teljesen másképp észleljük a dolgokat.”

„De egyértelmű, hogy még ha pole-pozíciót szerzel vagy versenyt nyersz, akkor is vannak problémáid az autóval. Ha nincs problémád, akkor az már a vég kezdete” – vélekedett Vasseur.

f1-vasseur-ferrari-osztrak

„A vezetési stílusból és miegymásból adódóan különböző problémáik lehetnek. De jelentősen változtattunk az autón szombat délelőttről délutánra, és szerintem így jobb lett. Változtattunk kicsit az autó gyengeségén kanyarról kanyarra, de összességében úgy gondolom, ott vagyunk.”

Vasseur szerint jól fog jönni számukra, hogy a spielbergi forduló után a hétvégi Brit Nagydíj nem sprinthétvége lesz, így több szabadedzés áll majd a rendelkezésükre, hogy mindenen átnyálazzák magukat:

„Úgy gondolom, hasznos lesz számunkra, hogy Silverstone-ban két szabadedzés lesz pénteken, és ha az idő is jó lesz, akkor mindent megvizsgálhatunk. De furcsa módon nem vagyok negatív a teljesítményünket illetően. Furcsa mód, hiszen a versenyen messze voltunk Maxtól. De úgy éreztem, többet is ki tudnánk hozni belőle.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: