DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

„Nem jó az autóm egyensúlya” – Hamilton

Tanulságos volt az osztrák F1-es sprint a hétszeres világbajnok szerint, aki reméli, a tervezett változtatásokkal még jobban sikerülhet a folytatás.

Lewis Hamilton a hatodik helyről vághatott neki a Formula-1-es Osztrák Nagydíj szombat déli sprintversenyének, és végül ebben a pozícióban is intette le őt a kockás zászló. A brit a hajrában Carlos Sainz Ferrariját kergette meg, de megelőznie nem sikerült a spanyolt, ellentétben a negyedik helyen befutó csapattársával, George Russell-lel.

Russell a sprintet követően örömmel konstatálta, hogy szerinte az erősorrendben ugyan továbbra is el vannak maradva a Red Bulltól és a McLarentől, a Ferrarit viszont már átlépték. Hamilton szerint is tanulságos volt a sprint, de az ő Mercedesén még változtatni kell majd:

f1-hamilton-mercedes-spielberg



„Igen, határozottan” – felelte a Sky Sports F1 által készített interjúban arra a kérdésre a hétszeres világbajnok, hogy le tudnak-e szűrni majd dolgokat, amelyek alapján még jobban alakulhat a folytatás a Red Bull Ringen.

„Vannak tanulságok George futamából és az enyémből egyaránt. Az én autómnak nem megfelelő az egyensúlya, de változtatunk rajta az időmérő előtt, és remélhetőleg ezáltal jobban sikerülhet a délutánunk.”

Hamilton a hatodik helyével három pontot gyűjtött a spielbergi sprinten, ezzel továbbra is a világbajnoki tabella nyolcadik pozícióját foglalja el, 13 egységgel a csapattárs Russell mögött.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: