DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

„Minek költöttek százezreket erre?” – Piastri frusztrált a körelvétel után

Harmadik lehetett volna az osztrák F1-es időmérőn, de pályaelhagyás miatt törölték a körét: az ausztrál nem érti, hogyan maradhatott problémás kanyar a pályán.

A leintés pillanataiban úgy tűnt, megismétlődik a pénteki első három az időmérőn a Formula-1-es Osztrák Nagydíjon. Oscar Piastri körét azonban utólag törölték: a 6-os kanyarban hagyta el a pályát – azaz pontosabban lépte át éppen csak a fehér vonalat, ami hivatalosan a pálya határát jelképezi.

Az FIA több kanyarban – mindenekelőtt az utolsó kettőben – sóderágyat telepített a kerékvetők mellé, hogy elkerüljék a tavalyi blamát, amikor a futam után 1200 potenciális pályaelhagyásos esetet kellett vizsgálni. Piastri éppen ezért kiakadt azon, hogyan maradhatott úgy a 6-os kanyar, hogy le lehet menni a pályáról a kavicságy érintése nélkül:

f1-piastri-offtrack-mclaren-1



„Zavarba ejtő ez számomra. Elvégezzük ezt a sok munkát a pályaelhagyások elkerülésére, sóderágyat is teszünk helyekre… Le sem mentem a pályáról, a pályán maradtam” – nyilatkozta a Sky Sports F1 kamerái előtt.

„Talán ez volt a legjobb 6-os kanyarom, aztán törlik a körömet. Nem tudom, miért költöttek százezreket, ha nem milliókat, hogy megváltoztassák az utolsó két kanyart, ha még így is maradtak kanyarok, ahol le tudsz menni a pályáról. Mindenesetre mindenki más a pályán maradt, én nem… Ez van.”

Arra a kérdésre, hogy saját maga vagy a sport számára kínos a történet, a McLaren pilótája így felelt: „Ami engem illet, valószínűleg ekkor vettem a legjobban a 6-os kanyart. Pont a pálya határán voltam, szerintem mindenki ezt akarja látni. Ismétlem: rengeteg erőfeszítést tettünk azért, hogy megszabaduljunk ezektől a problémáktól. Semmi ok rá, hogy ez a kanyar gondot jelentsen a pályahatárok szempontjából, főleg úgy, ha a pályán maradsz, ahogy én is, vagyis nem a sóderágyban.”

„Mivel én voltam az egyetlen, akivel ez megtörtént, valószínűleg hangosabb vagyok most emiatt, de szerintem zavarba ejtő, hogy látod, ahogy elmegyünk a határokig abban, amire képesek vagyunk, és ha még egy centiméterrel kijjebb megyek, akkor már a sóderágyban vagyok és már tönkre is tettem a körömet amúgy is – és aztán törlik.”

f1-piastri-mclaren-1

Később az F1 TV-nek nyilatkozva még megjegyezte: „Nem csíptem el a sóderágyat, ezért úgy gondoltam, rendben volt. Még nem láttam, meg kell majd néznünk. Fájdalmasan közel volt.”

 

Mire lehet képes a futamon?

Piastri a körelvétel után a harmadikról a hetedik rajthelyre csúszott vissza a másnapi futam rajtrácsán. De látva a McLaren tempóját, lehet esélye visszazárkózni a dobogóra – bár ezzel kapcsolatban maga az ausztrál visszafogott optimizmussal nyilatkozott:

„Igen. Szerintem a tempónk jó, de nem sokkal jobb, mint bárki másé. Úgy tűnt, Max egy teljesen másik szinten van az időmérőn, úgyhogy a második helyért ment a harc. Nagyon-nagyon szorosnak tűnik köztünk, a Mercedes és a Ferrari között, úgyhogy kemény futamra van kilátás.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: