DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

„Max külön ligában versenyzett” – Norris

Nehezebbnek érezte a körülményeket a szombati időmérőn a McLaren pilótája, mint előző nap: úgy érzi, extra kell tőlük ahhoz, hogy vasárnap legyőzzék Verstappent.

Azok után, hogy Lando Norris pénteken második lett a sprintidőmérőn, a szombati rendes kvalifikációt is ugyanebben a pozícióban zárta. Csakhogy míg előző nap mindössze 93 ezreddel maradt el Max Verstappentől, most bő négy tizedmásodperc volt a hátránya a mclarenesnek a Red Bull világbajnokával szemben a spielbergi pályán.

Norris el is ismerte, hogy ebben most ennyi volt: „Jó időmérő volt, szerintem ennyit tudtunk ma tenni. Max a saját ligájában versenyzett, sokkal gyorsabb volt annál, mint ami bennünk volt. Úgyhogy boldog vagyok” – értékelt közvetlenül az időmérő után a brit.

f1-norris-mclaren-spielberg



„Trükkös körülmények voltak, kicsit nehezebbnek érződtek, mint tegnap, amikor sokkal közelebb voltunk. Jóval nehezebb volt teljesíteni és tökéletesíteni a köröket. De elég jó volt, elfogadom ezt is.”

 

Csatázhat-e vasárnap a győzelemért Verstappennel?

Norris a déli sprinten az első körökben támadta és csatázott Verstappennel, de vajon milyen esélyeket lát ugyanerre vagy akár még jobb eredmény elérésére a vasárnapi futamon?

„Nehéz ez. Ha megnézzük a mai tempót, egyértelmű, hogy sokat bele kell adnunk még, és szükségünk van valami extrára, hogy legyőzzük Max és a Red Bull tempóját” – vélekedett a fiatal pilóta, aki összetettben is a második helyet foglalja el.

„Meg fogom próbálni, igyekszem jobb munkát végezni, mint délelőtt, ez egyértelmű. Izgatott vagyok, várom. Hosszú verseny lesz, sok minden történhet, és általában jobbak vagyunk a futamon, mint az időmérőn, szóval meglátjuk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: