DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Verstappen elfogadta volna előre a 2. helyet

Nem lehet kisebb különbséggel kikapni, mint amennyivel lemaradt a pole-ról, de így sem elégedetlen a nehéz hétvégét teljesítő háromszoros F1-es bajnok.

A lehető legkisebb különbséggel, egészen pontosan 0 ezredmásodperccel kapott ki Max Verstappen az F1-es Kanadai Nagydíj időmérőjén – csupán azért nem az övé lett a rajtelsőség, mert George Russell előbb teljesítette az 1:12,000-s körét, és a szabályok értelmében ebben a ritka esetben ez rangsorol.

verstappen-russell-canada



Verstappen nem tűnt igazán csalódottnak, s ami azt illeti, nincs is rá oka, hiszen a hétvége eddigi része fényében ez a második hely egyáltalán nem rossz eredmény. „Ez van. Szerintem összességében ez így is egy jó időmérő volt.”

„Az egész hétvége kissé trükkösen alakult a számunkra, így előre elfogadtam volna a második helyet. Az időmérő előtt egyértelműen elfogadtam volna. Hogy ennyire szoros volt a vége, izgalmassá teszi a dolgokat holnapra” – mondta a holland, aki visszautalt az előző hétvégére is, mely a Red Bull eddigi mélypontja volt idén:

verstappen-montreal-1

„Jól éreztem magam Monacóban, de az nem a mi pályánk volt, nem állt össze a dolog. És a felkészülésünk ezen a hétvégén se volt ideális” – mondta, majd előretekintett holnapra is:

„Szerintem egészen érdekes versenyünk lehet azt tekintve, hogy viselkednek majd a gumik. És ott az időjárás is, az eső jön-megy, szóval remélhetőleg nagyon izgalmas lesz.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: