DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 8. kedd
F1

Marko szerint marad, de Tsunoda nem tud erről

Érdekes ellentmondásba keveredett Helmut Marko és Yuki Tsunoda: előbbi állítja, hogy 2025-ben az RB pilótája lesz a japán, utóbbi szerint még nem is tárgyalnak.

Ha nem ismernénk a Red Bullt úgy, mint a tenyerünket, talán meglepődnénk azon, hogy éles ellentmondásba keveredett egymással az RB színeiben már negyedik szezonját töltő Yuki Tsunoda, valamint az energiaitalosok legfőbb szellemi vezére, Helmut Marko.

Történt ugyanis, hogy a 81 esztendős Marko doktor a kisebbik Red Bull-csapat pilótakérdéseiről úgy nyilatkozott, hogy az egyik autóban biztosan Tsunoda ül majd, a másik sorsa pedig Daniel Ricciardo és Liam Lawson között dől majd el. Csakhogy a japán pilóta úgy tűnik, hogy nem tud erről, a kanadai sajtónapon ugyanis egészen máshogy nyilatkozott:

tsunoda-imola_1



„Ez életem eddigi legjobb szezonja, és még ennél is jobb lesz majd. Nincs hova sietnem, más csapatok is elkezdtek érdeklődni irántam, ami jó dolog” – mondta Tsunoda, azaz határozottan nem úgy tűnik, mintha a sorsa már eldőlt volna 2025-re. A japán azt is elmondta, hogy reményei szerint a Red Bull is kellően látja és értékeli majd a fejlődését, ami megnyithatja előtte Milton Keynes kapuit.

Ráadásul szavaiból úgy tűnik, hogy még hivatalos tárgyalás sem kezdődött a folytatásról, hiszen így fogalmazott: „Ha a csapatok boldogok, én is boldog vagyok, és remélhetőleg hivatalos megbeszélést is folytathatunk” – mondta, majd hozzátette: „Jelenleg egy jó, mondjuk úgy, hogy egyeztetés zajlik.”

tsunoda-saudi-2_1

Tsunoda számára persze hízelgő mások érdeklődése, de az továbbra sem kérdéses, mi az elsődleges célja: „Jó dolog, hogy vannak lehetőségeim másoktól is, ahogy az is, hogy képes vagyok fejlődni” – mondta, majd hozzátette: „Most egyértelműen a Red Bull az elsődleges, biztos akarok lenni benne, hogy egyeznek az álláspontjaink, mert a Red Bull az életem része, és nélküle nem érhettem volna el ezt.”

A VCARB japán versenyzője azt is elmondta, mi a legfőbb elvárása a szerződést illetően: nem akar ismét egyetlen évre aláírni. „Szeretnék a szerződésben több elkötelezettséget látni tőlük. Sokat beszélünk, remélhetőleg meg is kapom ezt” – mondta Tsunoda, majd „érdekesnek” nevezte, hogy más istállók részéről is van érdeklődés a szolgálatai iránt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: