DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 1. szombat
F1

Gyorsabb a Ferrarinál? Russell szerint a McLaren a favorit Imolában

Köridő alapján második volt pénteken a Ferrari mögött a csapat, de egy rivális az első helyre várja őket. Piastri és Norris ilyet nem jelent ki, de erős F1-es nagydíjra számítanak Emilia-Romagnában.

A Ferrari és Charles Leclerc vezetésével indult az Emilia-romagnai Nagydíj pénteken, de a második szabadedzésen 0,192 másodperc lemaradással követte őt Oscar Piastri, Lando Norris pedig csak az utolsó kanyarban fehér vonalon kívülre csúszva bukta el első helyezésre is esélyes körét. Az eddig látottak alapján a Ferrari és a Miamiban szerzett győzelemmel extra lökést kapó McLaren áll a mezőny élén, a Red Bull lépéshátrányban van, még Max Verstappen sem boldogult az idegesen viselkedő RB20-szal.

„Őszintén úgy gondolom, ez egy bizakodásra okot adó nap. Jó volt a tempó, kvalifikációs és hosszú etapon is, ezért egészen boldog vagyok” – mondta Imolában Piastri, akit a Formula-1 hivatalos oldala idéz. „Attól a pillanattól fogva kellemes érzéseim voltak, hogy a pályára léptünk. Éjjel igyekszünk még egy kicsit találni, és meglátjuk, mire lehetünk képesek holnap…”

„Nehéz megjósolni a sorrendet, szoros a helyzet. A Red Bull ma kissé hullámzóan szerepelt, ami szokatlan, de a Ferrari gyorsnak tűnt, egyes pontokon a Mercedes is. Mi egyértelműen harcban vagyunk, holnapra próbálunk kicsit többet találni, de a mai helyzetünk egyáltalán nem irreális” – beszélt az időmérőn várható sorrendről a konkurenciához képest Imolában minimálisan fejlesztő McLaren ausztrálja.



„Összességében jó start” – összegezte napot a mezőny legújabb futamgyőztese, Lando Norris, akinek második edzésen elkövetett hibája és körelvétele miatt 12. helyezése nem tükrözi a valóságot. „Úgy gondolom, viszonylag gyorsak vagyunk. Nekem nem jött össze a végén a köröm, de jó pozícióban vagyunk. Szerintem nincs szükségünk nagy változásra, csak kicsi módosításokra és arra, hogy mindent összerakjunk.”

Russell: Kína óta nagyon gyors a McLaren

A wokingi istállóról a Mercedes pilótája, George Russell is szót ejtett pénteki értékelésében: a brit az előző nagydíjat megnyerő McLarent, és nem a legjobb köridőt megfutó Ferrarit érzi a fő esélyesnek Imolában.

„Szerintem valószínűleg a McLaren jelenleg a favorit, vélhetően újra ők a leggyorsabbak. Kína óta nagyon gyorsak” – mondta Russell, aki úgy gondolja, a fejlesztési csomagot kapó Mercedes közelebb van, mint Miamiban, így a várhatóan szoros időmérőn ők is szerepet kapnak.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: