DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Cáfolja a Mercedes, hogy ők siettetnék Antonelli F1-es debütálását

Toto Wolff állítja: nem ők kértek engedményt az FIA-tól, a pletykák önálló életre keltek. Csak az F2-re és a Mercedes-tesztekre koncentrálnak a 17 éves olasszal.

Lewis Hamilton ferraris átigazolásának bejelentése óta Andrea Kimi Antonelli tűnik az egyik fő esélyesnek a szabadon maradó Mercedes-ülésre 2025-től kezdődően, sőt Toto Wolff csapatfőnök néhány hete konkrétan úgy fogalmazott, hogy az idén a Formula-2-ben vitézkedő neveltjük van „a legerősebb pozícióban”.

Antonelli miközben az F2-ben szerepel, már két Formula-1-es tesztet is teljesített a Mercedesszel: előbb Spielbergben vitte pályára a 2021-es, majd a napokban Imolában az immár a jelenlegi szabályrendszerben épített 2022-es Ezüst Nyilat.

f1-antonelli-mercedes-teszt-1



A tesztprogram felpörgetése kapcsán pedig egyre több az olyan pletyka, hogy a csupán 17 éves pilóta akár már idén debütálhat az F1-ben. Utazó tudósítónk, Mészáros Sándor a minap arról beszélt videós bejelentkezésében Miamiból, hogy értesülései szerint a terv az lehet, hogy a 18. életévének augusztus végi betöltése után, Monzában kapja meg Logan Sargeant ülését a Williamsnél.

Pénteken azonban felröppent a sajtóban olyan értesülés is, miszerint az FIA kérvényt kapott arra vonatkozóan, hogy engedjék a 18. életéve előtt F1-es futamon indulni Antonellit. Ezt ugyanis jelenleg a szabályzat tiltja – Max Verstappen korai bemutatkozása után került be ez a kitétel az előírásokba –, miközben a szuperlicenszpontokat illetően az olasz már jócskán túlteljesítette a szükséges 40 egységet az előző években bezsákolt bajnoki címeivel.

Noha a Williams részéről James Vowles úgy fogalmazott, hogy „nincs a radaron” Sargeant lecserélése, a híresztelések szerint ők kérvényezték az engedmény megadását Antonellinek az FIA-nál, nem pedig a Mercedes. Ezt erősítheti az is, hogy Wolff Miamiban határozottan cáfolni igyekezett a Motorsport.com lapnak nyilatkozva, hogy tőlük származna az ötlet:

f1-antonelli-mercedes-teszt-3

„Nem mi hoztuk fel az engedményt, és határozottan kijelentettük a kezdetektől, hogy mi nem törekszünk erre. Nem tudom, honnan ered ez a meggyőződés, hogy a Mercedes akarja ezt előrenyomni. Kiminek az F2-es szezonra kell koncentrálnia, és ezt ő is tudja. Minden más csak pletyka, amelyek folyamatosan keringenek, és tényszerűen tévesek. Ő a Prema F2-es versenyzője, ezt csinálja és erre fókuszálunk mindnyájan.”

„Úgy gondolom, ez az engedménykérdés azért kapott gellert, mert egyre többen kacérkodtak az ötlettel. De mi a magunk részéről sosem hajtottuk ezt” – tette hozzá a Mercedes első embere.

 

Haladni a kijelölt úton

Wolff ismét hangsúlyozta, hogy nem akarja megégetni a reménységüket azzal, hogy esetleg elsietnek valamit: „Alig 15 hónappal ezelőtt még Formula-4-es autóban ült. Nagyon hiszünk Kimiben, a képességeiben és a jövőjében. Ugyanakkor van egy pályaív, amelyet gondosan követnünk kell ahelyett, hogy arról próbálunk álmodozni, hogyan ugráljunk sorozatról sorozatra olyan módon, ami bizonyosan nem előnyös számára.”

„Szerintem egy bajnok figyelmét ez nem tereli el. Viszont ami bizonyos, hogy legalábbis engem zavar, mert mindenki azt kérdezi, hogy mi van Kimivel és azzal, hogy Imolában rajthoz áll. Ez nem fog megtörténni. A Mercedes nem akarja ezt. Ezek a pletykák önálló életre keltek. Csináljuk a Formula-2-t. Nekünk csapatként pedig számos más problémát kell megoldanunk” – tette hozzá.

f1-antonelli-mercedes-teszt-2

Wolff azt ugyanakkor elmondta, hogy Antonelli F2-es teljesítményével – jelenleg a kilencedik az összetettben – és a teszteken látottattak is elégedett: „Teljes mértékben azon a pályán halad, amire számítottunk. Vannak könnyebb és nehezebb napok is. Úgy gondolom, a két pilóta és a csapat között rendezni kell néhány gondot, de ez nem váratlan.”

„A teszt pedig szintén remekül megy, nyugodtan és összeszedetten állunk hozzá. Ezt terveztük a szezon előtt is: egy erős F2-es idény és tesztelés a Mercedesszel, és ezt is fogjuk folytatni. Minden más csak elvonja a figyelmünket” – fogalmazott Wolff, aki újfent kiemelte, hogy nem sietnek a 2025-ös felállás véglegesítésével:

„Rendkívül elégedettek vagyunk George-dzsal, ő ennek a csapatnak a versenyzője lesz. Minden más alakulását pedig látjuk a pilótapiacon. De ez nem fog megtörténni a következő néhány héten vagy hónapban.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: