DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

„Az biztos, hogy hiányzott valamennyi tempó” – Perez

A Red Bull pilótája a versenyen harmadik lett, Norris ellen nem volt ellenszere. Habár a stratégia is közrejátszott, Perez tudja, hogy tőle is több kell.

Sergio Perez ugyan a dobogón, de végül csupán harmadikként végzett Max Verstappen és Lando Norris mögött a kínai futamon. A verseny közepéig csapattársa mögött haladt a mexikói, azonban a biztonsági autós fázisokat követően Norris és Charles Leclerc mögé került, ahonnan már nem tudott visszaérni a második helyre.

„Elég sokat vesztettünk rajta” – kezdte értékelését Perez utalva a rosszult alakult stratégiára. „Sajnos a biztonsági autó alatt két pozíciót is vesztettünk, és a verseny nagy részét keményeken tettük meg. A korai körökben küzdenünk kellett, ilyenkor a gumi nagyon gyorsan kopik. Végül sikerült a dobogóra kerülnünk, de jobb lett volna 1-2-ben végezni.”

A versenyt követő interjúkat az a Nico Rosberg készítette, aki a hétvége során már Hamiltonról is bátran nyilvánult meg. A német ezúttal sem fogta vissza magát, rákérdezett, hogy elégedett-e Perez a sebességével, úgy, hogy a verseny során az is előfordult, hogy Verstappen több, mint öt tizeddel volt nála gyorsabb körönként:

„Az biztos, hogy hiányzott valamennyi tempó. Főleg a közepes keveréken szenvedtünk eléggé az egyensúllyal. Elég sokat változtattunk tegnapról mára, azt gondolom, hogy nem a lehető legjobban olvastuk a körülményeket, de összességében erős hétvégénk volt, és értjük az okokat, amiért ma rosszabb volt a tempónk” – összegzett válaszában Perez.



Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: