DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 30. csütörtök
F1

Beáldozta a Ferrari az időmérőt a futamért

Már a holnapi futamra koncentrált a Ferrari Charles Leclerc autójának beállításakor, ezért sikerült mindössze a hatodik helyen végeznie a monacóinak a sanghaji időmérőn.

Csupán a hatodik rajtpozíciót sikerült megszereznie Charles Leclerc-nek a Kínai Nagydíj időmérőjén, miután a harmadik helyen végző Fernando Alonso az Aston Martinnal és a McLaren párosa is megelőzték a monacóit. A pilóta a leintést követően elmondta: számított arra, hogy kissé gyengébbek lesznek a kvalifikáción, mivel már a holnapi megmérettetésre állították be a Ferrarit, viszont ekkora visszaesést mégsem jósoltak.

„Az én autóm a futamra lett beállítva, ott majd jobb lesz. Tudtunk, hogy emiatt maradni fog egy kis teljesítmény az autóban az időmérőn, viszont ennek ellenére sem számítottunk arra, hogy a McLarenek és Fernando is átugranak minket, ez egy negatív meglepetés volt. De jó helyzetből várjuk a holnapot, a gumimenedzsment nagyon fontos lesz, jó a versenytempónk, úgyhogy bízom benne, hogy fel tudunk érni a dobogóig” – mondta Leclerc.



A gyengébben sikerült kvalifikáció ellenére a Ferrari-pilóta reméli, hogy egy kis szerencsével ott lehetnek holnap a pole-ból induló Max Verstappen közelében.

„A futamokon nagyjából hasonló szinten vagyunk, de (Verstappen – a szerk.) nagyon-nagyon erős, nem tudom, mennyire nyomta neki ma reggel, viszont amint kissé küszködnek, ott vagyunk a nyakukon. Minden azon múlik, milyen gyorsan verekedjük át magunkat a többieken holnap, de természetesen nagyon nehéz lesz.”

A Scuderia versenyzői már a tegnapi, esős körülmények között zajló sprintkvalifikáción is arról beszéltek, hogy nagyon nehéz volt a megfelelő hőmérsékleten tartani a gumikat. Leclerc szerint ezen továbbra is dolgoznia kell, nem elégedett a teljesítményével.

„Sikerült előrelépnem? Igen. Elég volt ez az előrelépés? Egyáltalán nem. Több is van még benne, az időmérőkön általában rögtön sikerül kiautóznom a határokat és kényelmesen éreznem magam az autóban. Még sokat kell dolgoznom a kivezető köreimen, hogy aztán az első gyorsköreim jól sikerüljenek. Nem vagyok azon a szinten, amelyen lenni szeretnék” – nyilatkozta a versenyző.

A reggeli sprintfutamot egyébként a negyedik helyen zárta a monacói, őt csapattársa, Carlos Sainz követte az ötödik helyen. A rövidített futam egy pontján komoly csatába keveredett a páros, a szituációt azonban hamar megbeszélték a leintést követően és immár szent a béke a csapaton belül: „Nem szeretném részletezni, hiszen egy privát beszélgetés volt, de minden rendben, lezártuk a dolgot.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: