DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Ezért vállalt rizikót autója átszabásával a Red Bull

A világbajnok csapat F1-es technikai igazgatója rámutatott: jelentős változtatással lehetett csak nagyobb fejlődést elérni – de ezt nem tartja hazardírozásnak.

Nagy meglepetést keltett a Red Bull az autóbemutatója során azzal, hogy a tavalyi 22 futamon aratott 21 győzelmet hozó dominanciájuk ellenére is jelentősen átszabták az autójukat. A radikális átalakítást többen is bátornak és merésznek nevezték, a bahreini F1-es teszt alapján azonban ennek ellenére is az energiaitalosok jelenthetik a mércét 2024-ben is.

A világbajnok gárda technikai igazgatója, Pierre Wache a Motorsport.com portál kérdésére arról beszélt, hogy a döntésüket pusztán a számok alapján hozták meg, és úgy érezték, a riválisokkal szembeni előnyüket csak ezzel tudják megtartani, mivel már nem igazán láttak fejlődési potenciált az előző koncepcióban:

f1-verstappen-redbull-bahrein-teszt_2



„A szimulációkon és a számokon alapult. Tudod, hogy sokat kell fejlődnöd, hiszen a többiek fel fognak zárkózni, és azt is tudod, hogy a koncepciód nagyjából elérte a platót, amit abból ki lehet hozni. Vagy ha azt nem is, mert mások többet is kihozhatnak belőle, de ha más fejlődési ütemet szeretnél, akkor kicsit rizikódnod kell.”

Wache ugyanakkor leszögezte, hogy nem a vakvilágba rizikóztak a jelentős átalakítással: „Nem hazardírozunk, csak kockázatot vállalunk: a kettő más. Nem csinálsz dolgokat az alapján, amit nem tudsz. Azt nézed, hogy ebbe az irányba akarsz menni, akkor mit tudsz és mit kell csinálnod annak érdekében, hogy elérd. A megoldás pedig magától jönni fog.”

„Nem hazardírozunk, csak annyit mondunk, hogy ha ezt csináljuk, az kockázatosabb, mint ha megtartjuk az eddigit. Utána pedig minimalizáljuk a kockázatot azzal, hogy egyre többet tanulmányozzuk. És hogy őszinte legyek, az aerodinamikai részleg nagyon-nagyon jó munkát végzett vele.”

f1-wache-redbull

Saját ötletek vs. a Mercedes kukázott iránya

Az RB20-as több elemében emlékeztett a Mercedes mostanra kukázott zéró oldaldobozos koncepciójára – bár közel sem annyira radikálisan hagyja el az oldalszekrényeket, mint a rivális istálló korábbi autói. Amikor Wache azt a kérdést kapta meg, hogy nem lát-e iróniát abban, hogy a nagy ellenfél megbukott dizájnötleteinek irányába mozdultak el, így reagált a technikai igazgató:

„Én nem így látom ezt, más módon tekintek erre. Próbálnod kell nem érzelmeket vinni a tervezési döntésekbe, mivel az első reakciód az, hogy ’jobb, ha saját ötleteid vannak’. Egy ponton ugyanakkor hátra kell lépned egyet és azt mondani: ’a stopper és a rendszerünk megmondja, melyik a jobb?’. Úgyhogy kipróbálsz dolgokat, és megtartod azt, ami jobb.”

„Emberként azt mondanád, hogy inkább a saját utadat járnád. De ez veszélyes, mert azon kritérium mentén kell dönteni, hogy mi a jobb. És azért nem is teljesen ugyanarról van szó, hogy igazságosak legyünk… ez sokkal jobb” – tette hozzá a Red Bull szakembere.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: