DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

RB20: Nem evolúció, inkább forradalom!

Az egyik rivális csapatfőnökét is őszintén megdöbbentette, amikor meglátta a Red Bull átalakított F1-es szörnyetegét, amit Marko doktor egyenesen „forradalminak” nevezett.

Talán egyetlen új F1-es autóról sem beszéltek annyit az elmúlt hetekben, mint a világbajnoki címvédő legújabb alkotásáról, az RB20-asról, mely a csapat tavalyi fölénye ellenére jelentős változtatásokat mutat elődjéhez képest. Helmut Marko a ServusTV-nek így sommázott: „Ez több mint evolúció. Ez egy kisebb forradalom!”

Az energiaitalosok veterán tanácsadója többek között azzal indokolta a Mercedes által kipróbált, majd sok probléma után elvetett zero pod-koncepció valamivel konzervatívabb újraélesztését, hogy az elmélet a csillagosoknál is rendben volt, csak éppen a pályán nem felelt meg az autó az elvárásoknak:

verstappen-teszt



„Őket is meggyőzték az oldaldoboz nélküli koncepciójuk adatai, de a gyakorlatban egyáltalán nem működött. Most meglátjuk, hogy mi sikeresen meg tudjuk-e valósítani ezt a megoldást, vagy legalábbis egy hasonlót” – nyilatkozta Marko doktor.

A McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella megemelte kalapját a Red Bull bátor lépése előtt, ami alaposan meg is lepte őt: „Meg kell mondanom, amikor megláttam az autót, azt mondtam, hogy wow. Egyértelmű bátorságra vall, hogy változtattak néhány olyan elemen, ami tavaly olyan sikeressé tette azt az autót.”

redbull-soproget

Stella annak a meggyőződésének is hangot adott, hogy a tavalyi fölény biztosított lehetőséget az energiaitalosoknak arra, hogy ilyen radikális lépésre szánják el magukat: „Olyan előnyt élvezhettek tavaly, hogy magabiztosan vállalhattak némi kockázatot, mert korán tehették meg ezt, és volt idejük megnézni, hogy működik-e a dolog.”

„De azt is hozzátenném, hogy ebben a szabályrendszerben sok minden a milliméterekben rejlik, és sok olyan munka történik az autó alja és a talaj között, amit nem látunk. Szóval bár lehet, hogy ez a leglátványosabb, de nem feltétlenül ez a legjelentősebb az előrelépés szempontjából” – fogalmazott Stella, aki azt is aláhúzta, hogy a Red Bull teljesítménye nagyon erősnek tűnik a teszten látottak alapján.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: