DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. szeptember 30. hétfő
F1

A harmadik sor a Williamsé: Albon szerint nyomás van rajtuk

Szenzációs időmérőt teljesített a Williams, Logan Sargeant fülig érő szájjal beszélt, Albon szerint ez már egy kis nyomást is helyez rájuk Las Vegasban.

Szenzációs időmérőt zárt a Williams Las Vegasban: a grove-i alakulat a harmadik sorba kvalifikált és kisajátította azt mindkét autójával – Alexander Albon az ötödik, a pályafutása legjobb időmérős eredményét szállító Logan Sargeant pedig a hatodik helyről vághat majd neki a szombat esti futamnak.

„Tudtuk, hogy gyorsak leszünk itt, de az, hogy igazából mindkét autónk simán bejutott a top tízbe és hat tizedmásodperccel maradt le a pole-pozícióról, az elég nagy eredmény” – összegzett James Vowles csapatfőnök.

F_NCrxdXMAAMm5O



„Ez most tiszta lap mindenkinek, mert senki nem járt még itt, ez látszott meg Loganen. Az utóbbi négy-öt versenyhétvégén nagyon szépen fel tudja építeni az eseményeket és nem hibázik” – tette hozzá Sargeant teljesítményével kapcsolatban.

 

Nyomás van a csapaton

„Nyáron a sok forró pályán azt vettük észre, hogy egyre lassulunk, de itt sem volt könnyű dolgunk” – mondta az ötödik helyet megszerző Albon.

„Ütköztem a harmadik szabadedzésen, ez kicsit újraindította az önbizalmamat és egész hétvégén küszködtem a fékezéssel, márpedig itt minden a fékezésről szól. De nagyon kell az egyenesbeli tempó is, és mivel hideg is van, mindig tudtuk, hogy jók lehetünk itt. Ez egyébként egy kis nyomást is helyez ránk, de annak örülök, hogy ilyen jó napunk volt” – összegzett a brit–thai versenyző.

„Szóval péntek… vagy szombat reggel… vagy bármikor is volt ez az időmérő, jól alakult a csapat számára az ötödik-hatodik hellyel” – került némi időzavarba a helyi idő szerint éjfélkor startoló kvalifikáció miatt a fülig érő szájjal beszélő Sargeant.

„Ma nagyon gyors és nagyon jó autónk volt, képesek voltunk folyamatosan fejlődni körről körre, és itt vagyunk, hogy két autóval állunk a harmadik sorban a futamra. Az autónk hatékony az egyenesekben, szóval mindent megteszünk azért, hogy itt is maradjunk.”

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: