DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Leclerc: Az időmérőn közel leszünk, de a futam…

Bizakodó az első edzésnapot követően az F1-es Las Vegas-i Nagydíj helyszínén a Ferrari pilótája, de Verstappenék versenytempóját most is túl erősnek tartja.

Miközben a „show-t” csütörtök éjjel inkább a csatornafedelekkel kapcsolatos balhé vitte el a Formula-1-es Las Vegas-i Nagydíjon, a végül késő éjjel – vagy inkább kora hajnalban – megtartott második szabadedzésen a Ferrari diktálta a tempót: Charles Leclerc az első, a kicserélt autóval köröző Carlos Sainz pedig a második helyen végzett.

f1-leclerc-ferrari-vegas-2



Amíg nem tudta meg a tízhelyes rajtbüntetést, utóbbi spanyol is bizakodó volt a hétvégét illetően, utána viszont már átértékelte az esélyeit. Leclerc ellenben még elméletben harcban lehet a pole-ért – és ezt nem is zárta ki a monacói az F1 TV kameráinak nyilatkozva:

„Egyelőre jónak tűnik. Tetszik a pálya, jó móka rajta vezetni” – értékelte az új helyszínt is egyúttal Leclerc. „Mindig is szerettem az utcai pályákat, de ez egy jó helyszín. Egyelőre eléggé erősnek tűnünk. Nehéz pontosan felmérni, hol állunk versenytempó tekintetében, de időmérős teljesítményt tekintve erősnek látszunk. Vár még ránk munka és megpróbálunk előrelépni szombatra, de ez egy jó kezdés.”

Amikor arról kérdezték Leclerc-t, hogy szerinte valós kihívója lehet-e a szombati versenyen is a Ferrari a Red Bullnak és Max Verstappennek, így felelt a pilóta:

f1-leclerc-ferrari-vegas-1

„Nem tudom. Úgy vélem, az időmérőn, mint mindig, ott leszünk, de szerintem versenytempó tekintetében még mindig túl erősek. Max nagyon jó versenyszimulációt teljesített, szóval mint mindig, biztosan rendkívül erősek lesznek a versenynapon, de holnap az időmérőn közel leszünk.”

 

Perez azért számol a Ferrarival

A Ferrari volt eddig az egyetlen alakulat, amely futamot tudott nyerni a Red Bullon kívül 2023-ban: Sainz révén Szingapúrban törték meg az energiaitalosok hegemóniáját. Éppen ezért és a csütörtök éjjeli edzéseken látottak alapján Sergio Perez nagyon is számol a vörösökkel:

„Úgy gondolom, a Ferrari nagyon erősnek tűnik: nem is csak tempóból, de ha megnézzük a felvételeiket, úgy tűnik, mindig találnak valamit. De a versenynaphoz érve úgy gondolom, ott lesznek.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: