DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 5. szombat
F1

„Jobb taktikával Hamiltonék megnyerték volna” – Verstappen és Horner a fékproblémáról

Változtatott a Red Bull a fékeken, ami következtében az egész austini futamon küszködött a féktávokon Verstappen. Az F1-ben még nem tapasztalt hasonló problémát.

A szombati sprinten látott fél másodperces előny eltűnt a vasárnapi USA Nagydíjra: Max Verstappent győzött a teljes futamon is, de csupán 2,2 másodperccel Lewis Hamilton előtt. A hollandnak egy fékproblémát kellett kontrollálnia. A gond oka egyelőre nem ismert: annyit tudunk, hogy a Red Bull a sprint és futam között hozzányúlt a fékekhez (a parc fermé-szabály keretein belül), amelyek aztán nem úgy működtek, mint a hétvégén addig.

„A tegnapi nap után változtattunk a fékeken és ez nem bizonyult jónak. Nem volt jó érzetem fékezés közben és nem igazán tudtam átállni rá az egész verseny folyamán” – ismerte el a Sky Sportsnak szezonja 15. győzelme után Verstappen. „Ezt ki kell ismernünk, hiszen ha valaki ezen a pályán nem magabiztos fékezés közben, akkor nincs meg a jó érzet féktávon és a felengedésnél.”

„Ez jelentős köridőbe kerülhet. A helyzet sokkal nehezebb volt, mint amire számítottam. Sosem szenvedtem igazán a fékekkel F1-es pályafutásom során, de ma egyértelműen problémát okozott” – beszélt arról a háromszoros világbajnok, hogy ilyen jellegű fékproblémával korábban még nem találkozott.



Hamilton kényelmetlenül közel ért az utolsó körökben: Verstappen még azt is elejtette, a Mercedes győzhetett volna egy kedvezőbb stratégiával.

„Biztos, hogy nyerhettek volna, ha jobb taktikájuk van az első kiállás után. Az egész hétvégén nagyon gyorsak voltak. Ami minket illet, ma a fékproblémák hatással voltak a tempómra. Ők viszont az egész hétvége összességét tekintve nagyon gyorsak voltak” – mondta Verstappen a Mercedesről. (Persze Hamiltont ebben az esetben is kizárták volna a megengedettnél vékonyabb kopólemez miatt, Verstappen nyilatkozatát azonban még az FIA vizsgálata és döntése előtt tette.)

Perez csak a féktávon volt erősebb Verstappennél

Christian Horner csapatfőnök arról beszélt, ha egy versenyző fékproblémára reagál, az hatással van az autó viselkedésére és a vezetés többi aspektusára, ezért zökkenthette ki ilyen mértékben a futamgyőztest.

„Amint elkezded kontrollálni a problémát, hatással lesz a gumihőmérsékletre és minden másra. Épp ezért gondolom, hogy nagyon jó munkát végzett ma erre vonatkozóan. Nehéz megmondani, mibe került tempó tekintetében, de láthattuk, hogy nem volt olyan tempóelőnye, mint tegnap” – magyarázta Horner a probléma összetettségét.

„Úgy gondolom, az egész futam folyamán fennállt, az első etap nagyon korai szakaszától fogva. Egyszerűen nem kapta ugyanazt az érzetet a fékpedáltól, mint korábban” – folytatta. A hétvégi szereplésével elégedett, Hamilton kizárása után negyedik helyezést öröklő Sergio Perezzel is összehasonlította Verstappent.

„Egyértelműen láthattuk, hogy Checo tempója ma ismét erős volt. Minden lemaradás, ahogy GP-től hallhattuk, a féktávon volt. Ezért is biztos, hogy maradt még benne ma” – beszélt arról, hogy Perez a féktávokon volt erősebb Verstappennél, ami szintén azt jelzi, számottevő problémáról volt szó.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: