DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 8. kedd
F1

Az Aston fejlesztései miatt szenved Stroll?

A kanadai úgy érzi, olyan irányt vettek az AMR23-assal, amely miatt trükkösebb lett az autó vezetése. A csapat is vizsgálja, miért romlott Stroll produkciója.

Lance Stroll már az idény elején, amikor Fernando Alonso sorra szállította a dobogós helyezéseket az üldözőboly élére törő Aston Martinnal, sem igazán tudta tartani a lépést a kétszeres Formula-1-es világbajnok kollégájával. Az utóbbi hétvégéken azonban még látványosabban megnyílt közöttük az olló: míg a spanyol továbbra is a pontszerzők között szerepel, a kanadai már többször kiesett a Q1-ben, a nyári szünet óta pedig egyszer sem végzett a top 10-ben versenyen.

Stroll küszködése a katari, írásbeli figyelmeztetéssel zárult kifakadása láttán még nyilvánvalóbbá vált, a pilóta pedig elmondta, hogy bizonyos kezelhetőségi tulajdonságai megváltoztak az AMR23-asnak az elmúlt időszakban:

f1-stroll-aston-katar-2



„Igen, vannak dolgok, ez egyértelmű” – idézi a versenyzőt a Motorsport.com. „Úgy értem, minden autónál mindig vannak ilyesmik, de úgy vélem, amikor az autó igazán jó volt az év elején, én is elégedett voltam vele. És csak az utóbbi időben kezdett nagyobb kihívást jelenteni.”

Stroll arra is utalást tett, hogy az Aston Martin – amúgy sem túl sikeresnek bizonyuló – fejlesztéseinek tudhatók be ezek a nehézségek. Az idézett szaklap szerint egyébként főként az autó hátulja vált instabilabbá, amit Alonso még jól tud kezelni, Stroll viszont kevésbé.

„Úgy vélem, elmentünk olyan irányokba és hoztuk olyan aerodinamikai fejlesztéseket, amelyek szerintem nem jelentettek számunkra akkora előrelépést, mint amit reméltünk. Úgyhogy próbáljuk ezt megérteni és olyan fejlesztéseket hozni a szezonban, hogy ezt megoldjuk és segítsük azt a karakterisztikát, amellyel az idény korábbi részében rendelkeztünk, amikor az autó kiszámíthatóbb, könnyebben vezethető és megbocsátóbb volt.”

„Szerintem ennek egy részét elveszítettük, csak meg kell értenünk, miért. Elméleti szinten azt akarjuk, hogy gyorsabb legyen az autó, de lehet, hogy ugyan összességében adtunk hozzá leszorítóerőt, de trükkösebbé vált az autó vezetése.”

f1-stroll-aston-katar-1

Érdekesség, hogy Stroll magyarázata hasonló ahhoz, mint amiről a Red Bullnál szintén mélyponton lévő Sergio Perez is beszélt, aki szerint az évközi újításokkal ment el olyan irányba az RB19-es, amely kevésbé passzolt a stílusához – igaz, a bikáknál ez nem járt összességében teljesítményvesztéssel.

 

Az Aston F1-es csapata is vizsgálja az okokat

A Strollt a legkeményebb időszakokban is támogató csapatfőnök, Mike Krack a kanadai küszködésére és annak okaira irányuló kérdésre elmondta, hogy természetesen az Aston is keresi a magyarázatot, de előbb meg kell bizonyosodniuk arról, mi áll a háttérben, mielőtt lépni tudnak:

„Úgy gondolom, először bizonyítanunk kell ezt. A tény, hogy veszített kicsit a versenyképességéből, és ez olyasmi, amit meg kell értenünk. Vannak gyanúink és jelzéseink, és szerintem ezekre utalt Lance. De annak függvényében kell változtatásokat végrehajtanunk, ha meglátjuk, hogy ha ezt megerősítsük és ha ezen javítunk, akkor ő is javul.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: