DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Már a Ferrarit vették célkeresztbe Norrisék

Az Aston Martint már szinte biztosan elkapják, így hát a 79 pontos hátrány ellenére is levadásznák az F1-es konstruktőri vb-bronzérmes helyen álló Scuderiát.

Óriási formában van július óta a McLaren, de különösen az utóbbi hetekben kaptak igazán szárnyra: a Formula-1-es Japán és Katari Nagydíjon egyaránt kettős dobogót jegyzett a Lando Norris, Oscar Piastri páros. Ennek köszönhetően az eközben pedig tempó terén visszacsúszó Aston Martint szinte utolérték: mindössze 11 pontnyi előnye maradt Fernando Alonsóéknak a wokingiakkal szemben a konstruktőri világbajnoki összetettben.

f1-mclaren-katar-1



A formákat tekintve a helycsere szinte biztos, így pedig Katar után az a kérdés is felmerült, hogy nem gondolkodik-e még eggyel jobb helyezésben a McLaren. A Ferrari foglalja el a világbajnoki bronzérmes pozíciót, az előnyük jelenleg 79 pont a papaja gárdával szemben, ami öt fordulóval a vége előtt soknak tűnik – de például a katari vasárnapon 23 egységgel közelítettek a maranellóiakra, nem kis részben persze annak köszönhetően, hogy Carlos Sainz az üzemanyagrendszer hibája miatt rajthoz sem tudott állni.

„Meg lehet csinálni, úgy gondolom. Néhány versennyel ezelőtt hetvenvalahány pontra voltunk az Astontól. Most mennyi is, tizenhét? Pedig Fernando is azt mondta, hogy túlzottan magabiztosak vagyunk…” – reagált Norris a sajtótájékoztatón a Ferrari utolérésére vonatkozó kérdésre.

„Szerintem egyszerűen jó munkát végzünk, nem is csak a tempó tekintetében, hanem vasárnap például itt volt az 1,8 másodperces bokszkiállás, ami lenyűgöző a srácoktól. Rendkívül keményen dolgoznak, szóval extra motivációt és lökést jelent minden hétvégén, hogy megjutalmazzuk őket. Szeretik a siker ízét, most van először részük sorozatosan benne, és úgy vélem, emiatt még többet és többet akarnak minden hétvégén, ezért végeznek nagyszerű munkát.”

f1-mclaren-katar-2

„Szerintem mi ketten is elfogadható munkát végzünk, úgyhogy ezt fogjuk folytatni. Tudjuk, hogy a Mercedesek nagyon gyorsak, vasárnap is valószínűleg voltak annyira gyorsak, mint mi, csak sorozatosan követnek el hibákat. Úgyhogy biztos vagyok benne, hogy egy tiszta hétvégével megnehezítik az életünket, ezért velük szemben nem vagyok annyira magabiztos.”

„De ha a Ferrarival vetjük össze, akkor három futammal ezelőtt volt az, hogy közel jártak… pole-ban álltak, majdnem versenyeket nyertek, és nem igazán változott semmi, csak más pályára érkeztünk. Mi jobbnak tűnünk, ők egy kicsit rosszabbnak. Úgy vélem, egyértelműen nem vagyunk túlzottan magabiztosak. Van önbizalmunk, szerintem kell is, de tudjuk, hogy lesz még néhány futam, ahol nem leszünk annyira erősek.”

A csapattárs Piastri eleinte soknak nevezte a 79 pontos távolságot, majd hozzátette: „Azt hiszem, Suzukát és ezt a pályát is egy ideje már vártuk azzal, hogy kedvezhet nekünk. Úgy gondolom, lesz még néhány verseny, amely nehezebb lesz, mint ez volt, és talán más csapatokhoz jobban fog passzolni. Szerintem 79 pont hány hétvége alatt? Öt hétvége és néhány sprint? Nagy kihívás, de megpróbáljuk. Nyilván az Astonhoz képesti különbség most már nagyon is fogható.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: