DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 30. csütörtök
F1

„Gyorsabb, de ugyanazok a gondok” – Norris a McLaren fejlesztéseiről

Működtek a Szingapúrban bevetett újítások a második helyen végző brit szerint, de úgy érzi, továbbra is ugyanazok a korlátai az MCL60-asnak, mint eddig.

Komoly fejlesztési csomagot vetett be a McLaren a hétvégi Formula-1-es Szingapúri Nagydíjon, amelyek azonban egyelőre csak Lando Norris autójára kerültek fel. Az újítások érintették többek között az oldaldobozokat, valamint a szárnyvéglapokat is.

Az átalakított MCL60-assal Norris az időmérőt a negyedik, a futamot pedig a dobogó második fokán zárta, s a verseny után is elismerte, hogy a fejlesztések egyből működni látszottak az autón:

f1-norris-mclaren-szingapur-2



„Azt csinálta, amit csinálnia kellett. Nagyjából minden remekül működött már az első szabadedzéstől kezdve, akárcsak Ausztriában, ahol szintén mindent felpakoltunk. Azt csinálta és úgy működött, ahogy vártuk, és igazából az első etaptól kezdve rendben volt” – beszélt az új csomagról a brit versenyző, akit a Motorsport.com idézett.

„Úgy gondolom, ez egy rendkívül biztató dolog. Volt néhány apróság, amin változtatni kellett, de egyébként nagyon jó, hogy csak felrakjuk az autóra és már mehetünk is, ami mindig egy biztató jel a jövőre nézve.”

 

Gyorsabb, de ugyanolyan problémás

Norris ugyanakkor arra is rámutatott, hogy mivel az előző helyszín, Monza nagyban eltér Szingapúrtól, nehéz a közvetlen összehasonlítás, valamint azt is elmondta, hogy a bevált fejlesztésektől függően továbbra is ugyanazok a gondok maradtak a McLaren autóját illetően:

f1-norris-mclaren-szingapur-1

„Ez egy nagyon más pálya, nehéz azt mondani, hogy itt vagy ott jobb. Csak kicsit könnyebb teljes gázt adni és ilyen apróságok. Nehéz ezekről beszélni, ha nem tudsz közvetlenül összehasonlítani, de összességében ugyanúgy kell vezetned az autót, ugyanúgy megtalálod a korlátokat.”

„Szóval továbbra is ugyanazokról a problémákról panaszkodsz, csak valószínűleg közben kicsit gyorsabban mész. És egyértelmű, hogy előreléptünk, ami biztató a szezon hátralévő részére nézve.”

Norris megjegyezte: aligha létezik olyan az F1-ben, hogy tökéletes autó, amire jó példa a Red Bull hétvégi küszködése, valamint az, hogy a Mercedes dominálta években is rendre becsúszott egy-egy futam, ahol szürkébb volt az egyeduralkodó istálló – csak épp érdekes, hogy ez többször is Szingapúrban történt meg.

„Nem hiszem, hogy a tökéletes autó a célunk” – mondta ennek kapcsán a fiatal versenyző. „Csak egy olyan autót szeretnénk, ami elég versenyképes ahhoz, hogy tartsuk a lépést az előttünk lévő srácokkal. A legfontosabb, hogy vannak olyan karakterjegyek, amelyek öt éve ugyanolyanok az autón, és vannak dolgok, amelyek kapcsán mindig korlátokat érzek.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: