DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Ekkor dönthet Sainz jövőjéről a Ferrari

A spanyol még a következő F1-es szezon előtt tisztán akar látni a jövőjével kapcsolatban – főnöke szerint teljesen összhangban vannak ennek kapcsán.

Miközben Charles Leclerc maradása gyakorlatilag garantálható a Ferrarinál a 2024 végén lejáró szerződése után is – sőt, állítólag már egy igen komoly ajánlatot is tettek a monacói versenyzőnek –, addig a csapattárs Carlos Sainz jövője sokkal labilisabb Maranellóban.

A Scuderia csapatvezetője, Frederic Vasseur többször elmondta idén, hogy egyelőre az autó fejlesztése a prioritás, nem pedig a pilóták szerződései, Sainz azonban maga néhány hete jelezte: szeretné, ha még a 2024-es évad kezdete előtt kiegyenesedne a kérdőjel a sorsával kapcsolatban. A spanyolt amúgy időről időre szóba hozzák a 2026-ban motorgyártóként érkező Audi projektjével is, hiába cáfolta ezt már többször is a pilóta.

f1-sainz-2023



Amikor Vasseurt a Sainz által szabott határidőről kérdezték, a vörösök vezetője egyetértett a versenyzővel és egyúttal utalást is tett arra, mikor várható fejlemény az ügyben:

„Úgy vélem, teljesen összhangban vagyunk Carlosszal. Rengetegszert tették már fel nekünk ezt a kérdést. És mindig ugyanazt a választ is adjuk: hogy van időnk az egyeztetésre, még 18 hónap hátra van a szerződésből” – idézi Vasseurt a Motorsport.com portál.

„Mindketten tiszta helyzetben szeretnénk nekivágni a következő szezonnak. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi évad vége előtt lépnünk és döntenünk kell. Még mindig van négy-öt hónap előttünk a döntésre. De teljes mértékben összhangban vagyunk Carlosszal és a menedzsmentjével ezen a ponton, és hamarosan meglesz a döntésünk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: