DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 10. péntek
F1

A költségsapka gátolja a Red Bull utolérését?

Frederic Vasseur úgy véli, emiatt nehéz ledolgozni egy tetemes hátrányt. Sainz szerint még az idei gyengeségüket is lehetetlen így orvosolni.

Hiába rukkolnak elő szinten minden hétvégén fejlesztésekkel az üldözők, a Red Bull – amely Christian Horner csapatfőnök a Formula.hu-nak adott interjúja alapján a hungaroringi csomag után már „le is zárta” a 2023-as idényt – előnye csaknem látszik fogyatkozni, és továbbra is magabiztos teljesítménnyel őrzik veretlenségüket a szezonban.

Az üldözők között szerepel a Ferrari is, amelynek csapatfőnöke, Frederic Vasseur szerint a felzárkózást nehezíti az is, hogy a költséglimit keretei között nem tudnak végtelen mennyiségű fejlesztéssel előállni:

„A Red Bull is folyamatosan hoz újabb és újabb fejlesztéseket. És úgy gondolom, mindenki fejlődik, de a valóság az, hogy a szabályok és a költségsapka eredményeként kevesebbet javulunk, mint a múltban. Ez azt jelenti, ha tényleg jelentős különbség van, akkor elég nehéz felzárkózni” – magyarázta Vasseur a MotorsportWeek.com hasábjain. „Az elmúlt négy-öt hétvégén egyszer mi voltunk elöl az időmérőn, egyszer a McLaren, egyszer a Mercedes. Viszont mindig a Red Bull mögött voltunk, és legalábbis a versenyeken még mindig tetemes az előnyük.”

f1-redbull-ferrari-spielberg



A Ferrari-vezér állítja: csak magukra kell koncentrálniuk a fejlesztési versenyben. „Nem a Red Bullon gondolkodunk és azon, hogy ’mit kellene tennünk?’. Saját magunkon kell dolgoznunk. Ez azt jelenti, hogy fejlesztünk, javulunk minden irányban, próbálunk fejlődni aerodinamika, felfüggesztés és minden más terén. Pokolian hajtjuk magunkat, hogy jobb munkát végezzünk, de ha megnézzük a pattogással meg mindennel, nem akkor teszünk jelentős előrelépéseket, amikor fejlesztéseket hozunk.”

 

Még az idei gyengeségétől sem tud megszabadulni a Ferrari

A Scuderia versenyzői többször is elmondták az idény során, hogy kiszámíthatatlanul viselkedik az SF-23-as, és ez különösen a szélnek kitett helyszíneken érződik. Carlos Sainz viszont arra is rámutatott, hogy hiába tudják, merre kellene mozdulniuk, a költségplafon miatt nagy mértékben kötve van a kezük:

„Az irány és az elképzelés nagyon is világos és mindenki abba az irányba halad a Ferrarinál, és keményen dolgozunk azon, hogy változtatni tudjunk ezen. Egyszerűen csak év közben ezt megtenni nehéz, főleg a költséglimites érában. Roppant nehéz hirtelen megváltoztatni valamit, de az irány megvan, úgyhogy irány a gyár és a szimulátor, hogy fejlesszük az autót és változtassunk, hogy ne kövessük el azt, amit idén.”

„Biztos vagyok benne, hogy jobb lesz a helyzet. De arról is meg vagyok győződve, hogy jövőre újból mindenki nagyot fog előrelépni. Úgyhogy csak magunkra kell fókuszálnunk” – fogalmazott a spanyol. Hozzátette: el kell fogadniuk, hogy hétvégéről hétvégére ingadozik a Red Bull mögötti istállók produkciója, így a céljuk a szezon második felére, hogy rendre kihozzák magukból a maximumot teljesítmény és konstruktőri pontok tekintetében egyaránt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: