DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Megfizette az árát, mégsem panaszkodik a kísérleti időmérőre Sainz

A Ferrari versenyzője szerint a közepes keverék miatt tudták, hogy baj lehet a Q2-ben. A futam kapcsán viszont bizakodó a spanyol, de nehéz lesz előzni.

Pénteki kisebb koccanását követően csupán a 11. helyről kezdheti meg a versenyt Carlos Sainz, aki – a pole-ért folytatott harchoz hasonló különbséggel – csupán 2 ezredmásodperccel maradt le az időmérő edzés harmadik szakaszáról Fernando Alonso mögött.

A 28 éves pilóta csalódott volt a kiesést követően: „Természetesen nem túl jól, szomorú, hogy idén először ki kell hagynom a Q3-t, de ha lett volna egy időmérő, ahol ez megtörténik, akkor az biztosan ez lett volna.”



„A közepes keverék nem érződött jónak egész hétvégén, mindig küzdöttünk azzal, hogy felmelegítsük” – nyilatkozta Sainz, aki a kísérleti időmérős szabály és a közepes keverék miatt tudta, hogy nehéz dolguk lesz a Q2-ben. „Minden alkalommal, amikor használtam, valamiért mindig küszködtünk az első szektorban, hogy működésre bírjuk őket. Még a kemény guminál is nehezebb volt.”

A spanyol nem akart panaszkodni a kísérleti időmérőre: „Én azt gondolom, hogy ami izgalmassá tette ma a dolgokat, annak én fizettem meg az árát. Ha izgalmassá akarják tenni (szerintem nincs rá szükségük), ha egy kicsit kavarni akarnak a dolgokon, akkor keverjék.”

A szabadedzéseken mutatott jó tempó miatt viszont a spanyol derűlátó a holnapi nappal kapcsolatban: „Igen, optimista vagyok, hogy előrébb kerülhetünk, de ilyen szoros mezőnnyel nem lesz egyszerű előzni. Nehéz lesz ellenük versenyezni, de megpróbáljuk” – összegzett Sainz, akinek monacói csapattársa is csupán a hatodik helyig jutott szombaton a Hungaroringen.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: