DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 29. szerda
F1

„Olyan lesz az autó, amilyen” – Ricciardo

Nem akar előzetes elképzeléseket kialakítani magában az AlphaTauriról az F1-be visszatérő Ricciardo, aki csak szeretné élvezni a Magyar Nagydíjat.

Bő féléves kihagyás után tér vissza a Formula-1-es mezőnybe Daniel Ricciardo, miután ő veszi át a mindössze tíz futam után elküldött Nyck de Vries helyét az AlphaTaurinál. Az ausztrál így éppen a Magyar Nagydíjon áll rajthoz először 2023-ban, amely előtt régi-új csapata előzetes sajtóközleményében nem akart konkrét elvárásokat megfogalmazni sem magával, sem az autóval kapcsolatban, elmondása szerint a célja ugyanis annyi, hogy élvezze a vezetést:

„Örülök, hogy visszatérhetek. Mint mindig a Red Bull családjánál, készen kell állnod a hívásra, s amikor ez megtörtént, lecsaptam a lehetőségre” – fogalmazott Ricciardo. „Zökkenőmentesen ment az átállás az AlphaTaurira. Múlt héten Faenzában jártam: a gyár sokat változott azóta, hogy egy évtizede a csapatnál versenyeztem, de így is rengeteg ismerős arccal találkoztam és egyből otthon éreztem magam, ahogy készültünk a versenyre.”

f1-ricciardo-alphatauri



„Amikor a múlt héten a silverstone-i gumiteszten a Red Bullt vezettem, minden megszokottnak érződött. Az AlphaTauri autója olyan lesz, amilyen” – mondta az idén a sereghajtók között szenvedő AT04-esről. „Vezetni fogom, aztán onnan lépünk majd tovább. Nem akarok túl sok előzetes elképzelést megfogalmazni róla. Úgy vélem, ha az autó kiegyensúlyozottnak fog érződni, akkor azzal tudok majd dolgozni.”

„Kihívás lesz beülni és egyből élesben menni, de izgatott vagyok emiatt. Azt is várom, hogy fejleszthessem az autót és használhassam a tapasztalatomat, végső soron pedig Budapestet illetően szeretnék csak kimenni és jól érezni magam, megpróbálni többet használni a jobb lábamat, mint a balt! A kulcs ehhez a pályához, hogy rátalálj a ritmusra, hiszen rengeteg kanyart kell egymás után bevenned, s ha az autó kiegyensúlyozott, akkor élvezetes lehet mindez.”

 

Az F1-es Magyar Nagydíjon is fejlesztések jönnek az AlphaTaurihoz

Ricciardo csapattársa Yuki Tsunoda lesz, aki így nyilatkozott az ausztrálról: „Várom a közös munkát Daniellel. Nem állítanám, hogy túl jól ismerem, de volt egy mókás forgatási napunk korábban Miamiban. Úgy vélem, profitálni fogok abból, hogy egy nagyon jó és tapasztalt csapattársam. Biztos vagyok benne, hogy sokat tanulhatok majd tőle, és arra számítok, hogy a csapathoz is hoz magával valamit, amivel előremozdítja az autó fejlesztését” – fogalmazott a japán, hozzátéve azt is, hogy a De Vriesszel eltöltött közös időszakot is nagyon élvezte a pályán és azon kívül egyaránt.

Tsunoda egyúttal arról is lerántotta a leplet, hogy ismét újításokkal készül az AlphaTauri a Hungaroringre, amely ráadásul kedvezhet is az autójuknak: „Még további fejlesztésekkel készünk a budapesti hétvégére azokon túl, amiket legutóbb bevetettünk. A budapesti pályának teljesen más a karakterisztikája, mint az előző két helyszínnek, és a lassú kanyarjainak jobban kell passzolniuk hozzánk. Szeretem a pályát, technikás és kihívást jelent, jó móka vezetni rajta.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: