DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Andretti: Senki sem akarja eladni a csapatát nekünk

Vegyenek egy F1-es csapatot – ezt javasolták Michael Andrettinek. Az amerikai válasza: az összes istállónál érdeklődött, de szóba sem álltak vele.

Zajlik a 2026-os új csapat(ok) kiválasztási folyamata: Mohammed ben Sulayem állítása szerint „több mint öt” formáció jelentkezett az FIA-nál. Közülük a legnagyobb nyilvánosságot az Andretti kapja, de egyáltalán nem borítékolható, hogy a Cadillac márkával szövetséget kötő istálló befutó lesz. A meglevő F1-es alakulatok többsége ellenzi a rajtrács bővítését, Toto Wolff egyenesen azt javasolta: „vásároljanak egy csapatot” saját projekt helyett.

„Megpróbáltuk. Senki sem érdeklődött” – válaszolt erre Michael Andretti, aki elárulta, megpróbálkoztak a csapatvásárlással – állítása szerint mind a tíz istállónál. „Az összes csapatnál jártunk. Állandóan azt mondják, vegyünk meg egy csapatot, és ehhez képest senki sem akarja eladni a sajátját! Az ember odamegy és még párbeszédre sem hajlanak. Ott voltam, megpróbáltam, és nem vagyok boldog.”

Andretti továbbra is optimista: „jó az előérzet” az esélyekkel kapcsolatban, mivel a projekt megfelel minden feltételnek. Hozzátette, a hónap vége felé vár döntést azt illetően, lesz-e egyáltalán új csapat a Formula-1-ben 2026-tól.



Kitért a meglevő F1-es istállók irányából tapasztalt negatív fogadtatásra is. „Nem igazán figyelek erre” – fogalmazott Andretti, majd hozzátette, fordított helyzetben valószínűleg az Andretti is így tenne. „Mindenki saját magával törődik. Ha én lennék a helyzetükben, valószínűleg ugyanezt csinálnám. Emiatt nem hibáztatom a csapatokat. Ez nagyon drága sport, sok pénz megy bele, nagy az elkötelezettség a csapatok részéről, nekik ezt kell védeniük. De végül nem ők fogják meghozni a döntést, hanem a széria és az FIA.”

A Cadillac nem csupán egy név

Az egyik érv az Andrettivel szemben, hogy partnerük, a Cadillac – a General Motorshoz tartozó márka – személyében nem bővülne valódi gyártóval a mezőny, csupán egy szponzorral.

„A General Motors nagyon mélyen belefolyik a projektbe. Az emberek azt mondják, csak a nevüket adják hozzá, de ez nem igaz. Szerves részei a csapatnak. Amikor nyilvánossá válik, amit leadtunk, akkor látni fogják, milyen nagy a szerepük” – állította Michael Andretti, hogy nem csupán egy névleges együttműködésről van szó.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: