DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
F1

Alonso: Újrakezdés kell a nyári szünet után

Érzi a visszalépést az Aston Martin pilótája: szerinte képtelenség lett volna nyolcadiknál előrébb végezni az F1-es Brit Nagydíj időmérőjén.

A 2023-as Formula-1-es szezon kezdeti szakaszának pozitív meglepetését az Aston Martin szolgáltatta, amely Fernando Alonsóval sokszor a második erőnek tűnt a domináns Red Bull mögött, és zsinórban szállította a dobogós helyezéseket. Az utóbbi hetekben azonban a kanadai második helyezést leszámítva egyértelműen némi visszaesés figyelhető meg a „zöldeknél”, amely a silverstone-i időmérőn is megmutatkozott, ahol Alonso csak kilencedik lett, Lance Stroll pedig a Q2-ben ragadva a 12. pozícióban zárt.

f1-alonso-aston-silverstone



„Természetesen sosem vagyok elégedett a kilencedik és tizenkettedik hely között” – ismerte el Alonso, akit a Motorsport.com idéz. „Úgy gondolom, nem ez volt eddig a legerősebb időmérője a csapatnak, de nehéz látni, hol teljesíthettünk volna kicsit jobban. Talán egy-másfél tizeddel. De a nyolcadik helynél jobb képtelenség volt. Tovább kell dolgoznunk és megértenünk ezt, mert néhány pályán már nem ment jól az időmérőn. Barcelona, Ausztria és Silverstone: mind hasonlítanak némileg pályakarakterisztika szempontjából. Úgyhogy meg kell ezt értenünk.”

Az Aston Martint a Brit Nagydíj hétvégéjén egyelőre a Red Bull és az eddigi rivális Mercedes és Ferrari mellett a McLaren is hátrébb szorította az erőrangsorban. Alonso szerint a wokingiak nem érdemtelenül zártak a második és harmadik helyen az időmérőn – nekik pedig új lendületet kell majd venniük a nyári szünetet követően:

„Nagyon gyorsak voltak. Megérdemlik a helyezést, ahol vannak, nem véletlenről van szó. Gyorsak és fejlődnek, szóval örülök nekik. Úgyhogy szerintem túl kell jutnunk Budapesten és Spán, és újrakezdenünk utána, s aztán meglátjuk, hol állunk” – fogalmazott a vb-tabellán harmadik helyet elfoglaló kétszeres F1-es világbajnok.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: