DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Hamilton: Barcelona és a Hungaroring maradjon!

Megvédené a klasszikus helyszíneket Lewis Hamilton, a mezőny spanyol versenyzői viszont el tudnák képzelni, hogy Madridba költözzön hazájuk nagydíja.

A Spanyol Nagydíjnak az 1990-es évek eleje óta otthont adó barcelonai pálya helye veszélybe kerülhet az F1-es versenynaptárban, hiszen körvonalazódik egy utcai futam terve Madridban, s a potenciális befektetők már Stefano Domenicalival is tárgyaltak az elképzelésről. A hétvégi futamot megelőző sajtóeseményeken is téma volt az új helyszín esetleges érkezése, amiről Lewis Hamilton úgy nyilatkozott, hogy el tudná képzelni, de csak abban az esetben, ha nem olyan lesz, mint a 2008 és 2012 között az Európa Nagydíjnak otthont adó valenciai utcai pálya, melyről úgy fogalmazott, hogy „nem volt igazán élvezetes” vezetni rajta.

hamilton-barcelona



Hamilton azonban nem ezt tartja a legfontosabbnak, hanem hogy az új pályák folyamatos érkezése – legyenek bármilyen kitűnő helyszínek – ne járjon azzal, hogy a klasszikus aszfaltcsíkok, köztük a Hungaroring, eltűnnek a versenynaptárból: „Nem szeretném elveszíteni Barcelonát” – mondta a hétszeres világbajnok. „Szeretem a várost is, és szerintem nagyon fontos, hogy néhány klasszikus pályát megtartsunk, legalábbis azokat, ahol remek versenyeket láthatunk.”

„Budapest látványos versenyzést hoz, ahogy Silverstone és ez a pálya is. Van jó néhány igazán nagyszerű hagyományos pálya, amit érdemes megtartani, és persze vannak olyanok, melyek versenyzési szempontból nem a legjobbak, ezeket talán le kell cserélni. A sportág örökségét tartom szem előtt, szerintem biztosítanunk kell, hogy megmaradjanak azok a helyszínek, melyek e sportág alappillérei” – folytatta Lewis Hamilton.

A spanyoloknak a nagydíj léte fontosabb

A mezőny két spanyol pilótája, Fernando Alonso és Carlos Sainz véleményét is kikérték az esetleges új helyszínnel kapcsolatban. Előbbi, bár elmondása szerint szereti Barcelonát, határozottan lelkesnek tűnik Madridot illetően is: „Mindent meg fogok tenni azért, hogy legyen Spanyol Nagydíj, függetlenül attól, hogy hol rendezik. Szerintem Barcelona remek munkát végez és sok-sok éve örömmel jövök ide. Azt illetően, hogy mi folyik Madridban és mit terveznek ott, kissé több részletre lenne szükségem, de minden segítséget felajánlok nekik, amire csak szükségük van, legyen szó a pályatervezésről vagy bármi másról.”

sainz-spain

Fernando Alonso szintén nem zárkózik el egy madridi Spanyol Nagydíj gondolatától, sőt mintha egy kicsit oda is szúrt volna a barcelonaiaknak: „Örömmel versenyzek itt és örömmel fogok Madridban is versenyezni, ha 2026-ban még itt leszek, ha pedig nem leszek, akkor majd a tévén fogom nézni” – mondta a 33. futamgyőzelmére hajtó kétszeres bajnok, majd így folytatta:

„Végül is az adott régión múlik, hogy szeretnének-e versenyt rendezni vagy sem. Barcelona kicsit ingadozik, néha pozitívan állnak a rendezéshez, néha pedig nem akarják a versenyt. És ha nem akarják, akkor nagyon egyszerű a megoldás, hiszen második boldogan megrendezik majd.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: