DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Sainz: Egy tipikus monacói hiba

A Ferrari versenyzője ütközéssel zárt pénteken Monte Carlóban, ennek ellenére úgy érzi, hogy megküzdhetnek a hétvégén a pole-pozícióért és a győzelemért.

A Monacói Nagydíj pénteki napja felemás volt Carlos Sainz számára, hiszen miután az első szabadedzést megnyerte, a másodikat a falban végezte. A spanyol pilóta szerint nem okoz majd gondot ez az ütközés.

„Őszintén szólva, ez egy nagyon kicsi baleset volt. A 16-os kanyar belső oldalán érintettem a falat, egy tipikus monacói hiba” – magyarázta Sainz, hiszen az utóbbi években is gyakran vétettek a pálya ezen részén a versenyzők, 2021-ben csapattársa, Charles Leclerc időmérője ért a vártnál korábbi véget itt.



„Kár, mert ma adtam egy kis plusz időt a szerelőknek az autó javítására, de önbizalom és köridő szempontjából jól ment egész nap – egy kis tévedés egy kanyarban nem fogja ezt megváltoztatni” – folytatta Sainz, aki maranellói társához hasonlóan pozitívabban látja a csapat esélyeit.

„Azt hiszem, jó úton haladunk, hogy legalább kihívók lehessünk. Szerintem a Red Bull még mindig gyors, a mai nap után is ők vezetnek. Közelebb voltunk, mint bármelyik másik hétvégén” – mondta a spanyol, aki tavalyi második helye után joggal bizakodhat az idei jó eredményben.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: