DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 15. kedd
F1

„Rápróbálok, aztán meglátjuk” – Leclerc szerint a Red Bull és az Aston is gyorsabb a Ferrarinál

Charles Leclerc szerint nem a Ferrarié a legjobb autó, de nem is rossz vezetni: egy-két dolgot meg kell oldani, aztán megpróbál pole-t szerezni.

Érdekes napot zárt Charles Leclerc: a Ferrariban látszott a tempó, de az is, hogy nem könnyű vezetni, Carlos Sainz neki is csapta a falnak a sajátját. A monacói átokkal évek óta küzdő Leclerc viszont úgy érzi, hogy ezzel együtt is lehet esélye a sorozatban harmadik hazai pole megszerzésére.

„Nagyjából rendben vagyunk, de az Aston Martin és a Red Bull is nagyon gyorsnak tűnik, szóval kell még tennünk egy lépést előre. Az első edzésen nem volt rossz az autó, majd a második egy kicsit még jobb lett, de történtek váratlan dolgok is vele, szóval ezeken dolgozni fogunk, hogy holnap olyan autóm legyen, amilyenre szükségem van” – mondta a pénteki nap végén Leclerc.

f1-leclerc-monaco



„Mindent bele fogok adni, itt minden a kvalifikáció. Sok szó esett az utolsó futamomról, de az időmérő mindig az erősségem volt, szóval nem aggódom, rápróbálok, aztán majd meglátjuk. Nem gondolom, hogy a miénk lenne a legjobb autó, a Red Bull gyorsabb, és az Aston is valahol ott van, de ha jól dolgozunk, és én mindent összerakok a legfontosabb körben, akkor bármi lehetséges” – firtatta a pole-esélyeket Leclerc.

Csapattársa, Carlos Sainz is úgy véli, hogy idén eddig most vannak a legközelebb a Red Bullhoz, de szerinte is arra lehet ez elég jelenleg, hogy megfuttassák a pénzükért a Red Bullokat.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: