DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Albon bízik Perez képességeiben

Kiélezett csatára számít a világbajnoki címért folytatott harcban Alexander Albon. A brit-thai pilóta szerint Sergio Perez minden eddiginél jobb formában van, így jó esélyei vannak a címvédő ellen.

Bár sok van még hátra, az eddigiek alapján nagyon úgy tűnik, hogy a Red Bull pilótái között dőlhet el a 2023-as világbajnoki cím sorsa. Max Verstappen továbbra is jó formában van, ám idén csapattársa, Sergio Perez is elkapta a fonalat, egyelőre pedig tartani tudja a lépést a hollanddal.

A tabellán jelenleg is mindösszesen 14 pont választja el egymástól a két versenyzőt, a csata pedig a folytatásban is szoros lesz Alexander Albon szerint. A Williams versenyzője, aki korábban az energiaitalosoknál is megfordult, úgy véli, Perez most ugyanazon a szinten van, mint a csapattársa, így jó esélyekkel száll harcba.



„Szerintem Checo nagyon jó munkát végez. Egyáltalán nem hiszem, hogy hamar padlóra küldenék, ráadásul ez még jobban motiválhatja őt” – mondta el a RaceFans számára adott interjúban. „Öt futamot teljesítettünk, de úgy tűnik, hogy minden alkalommal, amikor Maxnak volt valamilyen gondja, akkor ott volt. Ez nagyon fontos. Azt hiszem, ha a bajnoki címért harcolsz, mindig azok az eredmények a lényegesek, amikor a harmadik vagy negyedik helyezett vagy. Ezek sokat számítanak ilyenkor, ha a másik srác nyert. Nehéz dolga lesz, mert ismerem Maxot, tudom, hogy milyen jó” – tette hozzá a 27 éves versenyző, aki a kétszeres világbajnok teljesítményére is kitért.

„Nem gondolnám, hogy Max rosszul teljesítene. Mindig odateszi magát már az első szabadedzéstől kezdve. Igazából nincsenek nagyobb hibái, amiket elkövetne. Nincs olyan nap, amikor ne lenne magabiztos az autóban. Mindig 100 százalékot nyújt, hogy a csúcson legyen. Ez nagyon kemény dolog, nehéz folyamatosan jobbnak lenni ennél” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: