DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Nem veszi garantáltnak az F1-es dobogókat az Aston

Ha nem nyújtanak száz százalékot egy hétvégén, máris nincsenek pódiumon – véli Mike Krack, aki ugyanakkor nem tart a Ferrari és a Mercedes fejlesztéseitől.

Az Aston Martin előretörése jelenti eddig a 2023-as Formula-1-es szezon meglepetését: a tavalyi évet még a sereghajtók között kezdő és jó indulattal a középmezőny elejében záró alakulat idén egyértelműen betört az élbolyba, ahol a futamok eredményei alapján a Red Bull legközelebbi üldözőjének számítanak, az esetek többségében a Mercedest és a Ferrarit is maguk mögé utasítva.

Jól jelzi mindezt, hogy Fernando Alonso az eddigi öt futamon négy dobogós helyezést gyűjtött, s a kakukktojás Azerbajdzsáni Nagydíjon is negyedik lett. A spanyol meg is jegyezte Miamiban, hogy most már többre vágynak egy szimpla pódiumnál – Mike Krack csapatfőnök ugyanakkor jelezte: egy dobogónak is nagyon komoly az értéke.

f1-alonso-aston-miami_1



„Két lábbal kell a földön állnunk, sosem szabad megszokottnak vagy adottnak venni egy dobogót az F1-ben” – idézi szavait a Motorsport. „Rengeteg kemény munka van abban, hogy dobogóra állhass, és rendkívül erős és profi ellenfelek vannak a Formula-1-ben. És ha nem vagyunk mindig minden téren százszázalékosak, akkor nincs pódium.”

Krack szerint ráadásul nem is feltétlenül a Red Bull lesz a fő feladatuk idén, hanem hogy megtartsák a konstruktőri második helyet a Mercedesszel és a Ferrarival szemben – főleg, hogy utóbbi kapcsán meggyőzédése, hogy van tempó az autójukban. Ugyanakkor az Aston-főnök azt is elmondta, hogy nem nagyon törődik azzal, hogy folyamatosan komoly fejlesztési csomagok bevetéséről hallani az említett két riválisnál:

„Nem fordítunk rá túl nagy figyelmet, milyen helyzetben vannak, honnan jönnek és mit csinálnak legközelebb. A magunk dolgát végezzük, megvan a saját tervünk, amin nem változtat sokat, ha az egyik csapat minden versenyen fejlesztéseket hoz. Nem változtathatunk a tervünken, különben mindig csak másokra reagálnánk. Fontos, hogy kijelöld az utat, meghatározd, hogy mire van szükséged és aztán azt kövesd, és aztán persze reagálni kell attól függően, hogyan alakulnak a fejlesztések.”

„De nem szabad túlságosan is elvinnie a figyelmedet annak, mit csinálnak mások. Elég keményen hajtjuk a fejlesztéseket, és biztosak vagyunk abban, hogy a következő futamokon nem lesz nagy különbség, ahogy halad előre a fejlesztési verseny. De azt még nem tudjuk megmondani, mi lesz féltáv után, mert látni kell, ki mennyit költött és hol áll majd.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: