DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 8. szerda
F1

Nincs ok a megkönnyebbülésre – Wolff

Hiába a negyedik és hatodik hely az F1-es Miami Nagydíjon, a Mercedes-főnök szerint nem tartanak ott, ahol szeretnének – és ez főleg az időmérőre igaz.

Újabb hullámzó hétvégén van túl a Mercedes: a pénteki erős kezdést szombaton gyenge kvalifikáció követte – Lewis Hamilton a Q3-ba sem jutott be –, a vasárnapi Miami Nagydíjon viszont jobb versenytempót produkáltak a Ferrarinál, így George Russell a negyedik, Lewis Hamilton pedig a hatodik helyen futott be a célba. Ezzel erős pontokat gyűjtött a csapat a várva várt imolai fejlesztések előtti utolsó nagydíjon, Toto Wolff ugyanakkor ennek ellenére sem érez elégedettséget: 

„Ez a történet ezzel az autóval: jó edzéseink vannak pénteken, utána egy roppant nehéz időmérőnk, majd vasárnap újra erős a tempónk. De ez a tempó nem az, ahol lenni akarunk, és meg kell értenünk, miért hiányzott ez a sebesség egy körön. Szóval nincs okunk megkönnyebbülni ettől a jobb vasárnaptól, mert az elejéből kell rajtolnunk és fel kell vennünk a harcot a Red Bull és a többiek ellen, és jelenleg nem ez a helyzet” – idézi Wolff szavait a RacingNews365.com portál.

f1-hamilton-mercedes-miami-race-1



A Mercedes vezető pályamérnöke, Andrew Shovlin valamelyest pozitívabban értékelte a vasárnapi felzárkózásukat, elmondása szerint szoros harcot vívnak a bajnokságban az Aston Martinnal és a Ferrarival, ugyanakkor azt a szakember is kiemelte, hogy az egykörös tempójukon sürgősen javítani kell – azaz épp ellentétes náluk a helyzet, mint a Ferrarinál.

 

Wolff nem győzte dicsérni Hamiltont

Míg Russellnek „csak” Pierre Gaslyt és Carlos Sainzt kellett átlépnie a negyedik helyhez, Hamilton számára sokkal komolyabb felzárkózást hozott Miami, amely mellett Wolff sem tudott elmenni szó nélkül:

„Mega teljesítményt nyújtott. A 13. helyről rajtolt egy olyan autóval, amelyet nem könnyű vezetni, aztán keresztül kellett vágnia a mezőnyön. A végén remek volt a tempója, megelőzte a Ferrarit, a hatodik helyen végzett, úgyhogy nagyon-nagyon jó munkát végzett.”

A csapatvezető azt is elmondta, miért választottak eltérő stratégiát a hétszeres világbajnokkal, és miért hitték azt a rajtnál, hogy az elképzelésük mehet a levesbe: „A 13. helyről indulva nagyon nehéz úgy előrejönni, ha azonos stratégián vagy a többiekkel, ezért döntöttünk a kemény keverék mellett. Aztán láttuk, hogy mások is így gondolkodtak, ezzel rögtön gyengült is a taktikánk, de végül remek versenyt futott és elkapta őket a végén. Két éve egy negyedik és hatodik hellyel nem lettünk volna ennyire elégedettek, mint most, de bonyolult autónk van és az időmérő is nehéz volt.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: