DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

Az első etap döntötte el Verstappen és Perez csatáját

Perez szemcsésedéssel küzdött a közepes gumikon, miközben Verstappen óriási tempót diktált a keményeken: így értékeltek a Red Bull-pilóták Miamiban.

Hiába indult Sergio Perez a pole-ból, Max Verstappen pedig csupán a kilencedik helyről a Formula-1-es Miami Nagydíjon, a célban mégis fordított volt a sorrend közöttük: a holland idei harmadik győzelmét aratta. Ahogy az a futam során is érződött, a két Red Bull párharca már a futam első felében eldőlt, méghozzá a gumikezelésnek köszönhetően – legalábbis mindkét pilóta ezt emelte ki közvetlenül a verseny után:

„Jó verseny volt. Kimaradtunk a kalamajkából az elején, aztán tiszta versenyt futottunk, egyesével kaptuk el az autókat. Utána elég hosszan kint tudtam maradni a kemény gumikon, szerintem ez jelentette ma a különbséget. A végén egy kicsit jót csatáztunk Checóval, de tiszta maradt a harc, és ez a legfontosabb. Nagyszerű győzelem” – összegzett Verstappen az interjúkat készítő Jenson Buttonnak.

f1-perez-verstappen-redbull-miami



„A tegnap egy kicsit visszavetett minket, de ma nyugodtak maradtunk, tiszta futamunk volt. És igen, mindig igen kielégítő, ha hátulról indulva nyerünk” – fogalmazott az előnyét növelő címvédő a kilencedik pozícióban aratott diadal kapcsán.

Arra a kérdésre, hogy kinek az ötlete volt, hogy ellentétes taktikával álljanak rajthoz Perezzel, így felelt Verstappen: „Már tegnap elkezdtünk beszélni róla. Nem tudtuk, mit fog hozni az időjárás, de magabiztosak voltunk azzal kapcsolatban, hogy ez ki fog fizetődni majd. Szerencsére így is történt ma.”

 

A szemcsésedéssel gyűlt meg a baja Pereznek

Eközben Perez első etapja különösen gyengén sikerült, nem tudott ellógni az üldözőktől, így Verstappentől sem a kiállását megelőzően: „Próbálkoztam, mindent beleadtam. Az első etap nagyon gyengén sikerült a szemcsésedés miatt, az komolyan kompromittálta a versenyünket, mert amúgy nem volt nagy különbség köztünk. Max különösen erős volt ma, megérdemelt győzelem számára.”

„Úgy gondolom, a közepes keverék az elején nagyon gyengén teljesített, rosszabbul, mint amire számítottunk. Ez nagyban befolyásolta a tempónkat, és emellett szerintem Max hihetetlen tempót diktált a kemény gumikon. Azt gondolom, ki kell elemeznem, mi ment félre ma, mert egyszerűen nem volt meg a tempónk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: